Az izraeli államelnök, Jicchák Herzog és felesége, Michál is részt vesz Károly király szombati koronázási ünnepségén. Az elnök, hogy ne szegje meg nyilvánosan a szombatot, gyalog érkezik a Westminster székesegyházban tartott eseményre, írja az Arutz7.

Az elnök és felesége csütörtökön érkezett az Egyesült Királyság fővárosába. Pénteken részt vesz III. Károly király miniszterelnökök, királyok, elnökök és királyi családok számára adott fogadásán a Buckingham Palotában, a következő napon pedig – hogy tartózkodjon a sábát, a hetedik nap nyilvános megszegésétől – feleségével együtt gyalogosan érkezik a számukra a közelben biztosított lakosztályból a hivatalos koronázási ünnepségre.

„Az elnök minden, a szombat szentségével kapcsolatos kérdésben a brit zsidóság vezetője, Ephraim Mirvis rabbi ajánlásai szerint fog eljárni. Az ünnepségen Mirvis főrabbi is részt vesz és különleges imát mond majd el”

– áll az elnöki hivatal közleményében.

A főrabbi különleges szombati imarendet állított össze a koronázás alkalmából, melyben szerepel a Hálél, vagyis az Isten dicsérő himnuszokból álló zsoltárfüzér egy része, valamint a királyért mondott imádság is, melynek néhány sora így hangzik:

„Te helyezted szolgádat, III. Károly királyt elődei trónjára. Szabadságot, igazságosságot és emberségességet szimbolizáló jogara alá tartozik a világ számos helyszíne, melyeken ő uralkodik”.

Mirvis főrabbi javaslata szerint a zsinagógákban királyi család jóllétéért is imádkoznak majd és az istentisztelet a brit himnusz eléneklésével zárul.

Jicchák Herzog államelnök családja Angliából érkezett Izraelbe. Dédapja, Joel Herzog Leeds rabbija volt. Vele azonos nevű nagyapja, Jicchák Hálévi Herzog előbb Belfast, majd Dublin, illetve Írország főrabbijaként tevékenykedett, később Izrael Állam első askenáz főrabbijaként szerzett hírnevet. Apja, Chájim Herzog az izraeli haderő főparancsnokaként szolgált, később Izrael ENSZ-nagyköveteként, majd Izrael hatodik elnökeként képviselte a népét. A dinasztia következő tagja, a jelenlegi elnök két éve, 2021 nyarán foglalta el sorban tizenegyedikként az elnöki széket.

 

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás