Az elmúlt hétvégén több, Jeruzsálemben élő híresség is Budapestre érkezett. A Jeruzsálemi Klezmer Banda tagjai reb Ávrahám Léb Burstein alapítóval az élen a budavári imaházban töltötték a sábeszt. Érkeztükről a közösség tagjai már napok óta beszéltek, akik Faith Áser budavári rabbitól tudták meg, hogy különleges vendégeket várnak a középkori eredetű zsinagógájukba. Reb Ávrahámék olyannyira nem mindennapi vendégeknek mutatkoztak, hogy végső soron ők maguk vendégelték meg az itthoniakat. Mint rendesen, a sábeszi előkészületekkel foglalatoskodók már csütörtök este nekiláttak a zöldséghántásnak, hogy péntek estére elkészítsék a közkedvelt maceszgombóclevest, jeruzsálemi kuglit, sárgarépa cimeszt és sült csirkét.

Az esti kiduson résztvevők nagy elégedettséggel hallgatták a sábeszi dalokat a banda előadásában, és így még nagyobb izgalommal várták a másnap esti koncertet, ahol természetesen már nem csak az énekhangé volt a fő szerep, hanem a klezmer zene hagyományos hangszerei is megszólaltak, mint a hegedű, klarinét és tangóharmonika, de játszottak még gitáron is.

A hávdálával egybekötött kon­cert idejére a szervezők a bi­mát az árkádos előtérérbe helyez­ték át, hogy minél több érdeklődő beférjen a hangulatvilágítástól kékeslilásra festett imaházba. A hétkor kezdődő, bő egy órás koncerten többféle nigun, vagyis tradicionálisan zsidó dallam szólalt meg, melyek egy-egy különböző diaszpórai közösséget idéztek fel. Volt ének házasságról, alkoholról, gefilte fisről, de a Táncsics Mihály utca természetesen a Szól a kakas már kezdetű daltól volt a leghangosabb, melyet a magyarországi haszidizmus aty­ja, Taub Izsák (1751–1821) nagykállói rebbe szerzeményének tulajdonítanak. A koncert után a mintegy hetven ember a klezmerészekkel az emeleti kidusterembe vonult, ahol a zenei élményeket a kulináris örömökkel párosítva folytatták az estét még több órán keresztül.

Vasárnap este pedig az EMIH-Chábád egy régről ismert helyszíne, a Károly körúti Keren Or adott otthont Zamir Cohen rabbi előadásának. Cohen rabbi neve már nem ismeretlen a magyarországi zsidók előtt sem, hiszen a Hidabroot szervezet elnöke, az izraeli ortodox zsidó tévécsatorna producere már tavaly tavasszal debütált a hazai közönség előtt. Az Út a boldogsághoz című estére megtelt a Keren Or több száz főt befogadó második emeleti díszterme. A héber nyelvű előadás, melyen szinkrontolmács fordított magyarra, többek között azt fejtegette, hogy igazán azok tudnak boldogan élni, akik rendszeresen tanulnak Tórát, mellette egészséges életmódot folytatnak, a kettő között pedig képesek megtalálni a számukra megfelelő harmóniát is. A vasárnap esti siker után szinte biztos, hogy Cohen rabbi nemsokára újból Budapestre fog látogatni.

 

Megszakítás