Nadia Murad az Iszlám Állam egykori foglyaként az izraeli parlament előtt méltatta a zsidó nép túlélő képességét.

„Ma azért állok itt, hogy megkérjem Önöket, népeink közös történelmének fényében ismerjék el a népem ellen elkövetett tömeggyilkosságot” – mondta Nadia Murad a Kneszet tagjai előtt hétfőn. Az Iszlám Állam egykori foglyaként és az ENSZ jószolgálati nagyköveteként Murad az izraeli parlamentben hívta fel a figyelmet az iszlamista terrorszervezet által elkövetett szörnyűségekre, továbbá a zsidóságot a népe előtt álló mintának nevezte.

„A zsidók és a jazidiek a népirtás közös történelmén osztoznak, amely a népünk identitására is hatással van. Ugyanakkor fontos, hogy a fájdalmainkat tettekké formáljuk” – fogalmazott a hölgy. „Tiszteletreméltó, ahogy Önök a népirtás árnyékában képesek voltak újjáépíteni a zsidó közösséget világszerte” – tette hozzá.

Muradot az Iszlám Állam katonái 2014. augusztusában az iraki Kocho városában ejtették foglyul. Mielőtt rabszolgaként eladták, hat fiútestvére és édesanyja kivégzését is végig kellett néznie. Az iszlamista harcosok Murad népét, a jazidieket rendszerint az „ördög imádóinak” nevezik, és „hitetlenekként” nem tartják őket méltónak az életre.

„A népirtás előtt nagyon keveset tudtam a zsidóságról, mert felénk kevesen éltek” – mesélte a Jerusalem Postnak adott interjújában. „Szinte semmit nem tudtam a közösségről, amíg nem kezdtem el a munkámat és nem kezdtem megtapasztalni a zsidóság támogatását. A képességük, hogy erősek maradjanak és megőrizzék a kultúrájukat… példaértékű. (…) A zsidók példákká lettek, követnünk kell őket” – mondta Murad.

Izraeli útja során Murad a zsidó állam döntéshozóival is találkozott, ellátogatott a Jad Vasem Múzeumba, és több szervezet munkatársai előtt is előadásokat tartott – írta a The Tower.

„Úgy látjuk, hogy a helyzetünket a zsidóság mindenkinél jobban képes megérteni” – hangsúlyozta. „Mindig szerettem volna Izraelbe jönni, és nagyon sok olyan túlélő van, akik hozzám hasonlóan eljönnének, hogy az izraeli kormány és nép segítségét kérjék” – tette hozzá az emberjogi aktivista.

zsido.com

Kép forrása: The Tower

 

 

Megszakítás