Bár a munka világában a járvány mindenütt rosszabbul érintette a nőket mint a férfiakat, de az izraeli női vezetők kiemelkedő sikereket értek el az új helyzethez való alkalmazkodásban.

A Mastercard Index of Women Enterpreneurs (MIWE) 2020 listája alapján kimondható, hogy a női vállalkozók számára Izrael a világon a legideálisabb hely. Míg 2019-ben Izrael a negyedik helyen volt a meghatározott kritériumok alapján felállított listán, addig az idei évre a toplista élére került. Ez, mondják a szakértők, annak köszönhető, hogy rengeteg energiát fektettek részben a kis- és középvállalkozások támogatásába, részben pedig abba, hogy megkétszerezzék a női vállalkozók számát. A beszámolóból azt is megtudhatjuk, hogy az izraeli nők sokkal inkább motiváltak férfitársaiknál abban, hogy megragadják az üzleti lehetőségeket, függetlenedjenek és gazdaságilag önfenntartóvá váljanak.

A koronavírus járvány a világon mindenhol hatással volt a vállalkozásokra. Bár a MIWE felmérésének készítői azt találták, hogy a női vezetők kiemelkedő sikereket értek el a vírus okozta krízishelyzetben, arra is fény derült, hogy a nőket aránytalanul nagyobb mértékben érintette a válság, mint a férfiakat. A női vállalkozók mintegy 87 százaléka mondta azt, hogy hátrányosan hatott rájuk a világjárvány. A dolgozó nőket aránytalanul nagyobb mértékben ért hátrányokat Izraelben hűen tükrözik a munkanélküliségi ráták: annak ellenére, hogy az izraeli alkalmazottak között nagyjából egyenlő a nők és a férfiak aránya, az újonnan munkanélkülivé válók 56%-a nő. Ennek részben az az oka, hogy a nők közül kerül ki a leginkább érintett szektorok dolgozóinak többsége. Egy másik ok a távoktatás: a rendes intézményi keretekből kimaradó, otthonról tanuló gyerekekkel az anyák nagyobb százalékban maradnak otthon, így azonban részben, vagy egészben elveszítik a munkájukat. A nemek közti digitális különbség, vagyis az eszközhasználat elterjedtsége, illetve a munka digitális formában való végezhetősége szintén nagy súllyal esik latba, hiszen a járvány miatt egyre szélesebb körben elterjedt a virtuális térben való munka, amiből a nők nagyobb mértékben maradnak ki.

Mindemellett azok a vállalkozó nők, akiknek sikerült megőrizniük a munkájukat, minden hátráltató tényező dacára nagyon sikeresen alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, és ebben az izraeli vállalkozó nők kiemelkedően sikeresek voltak.

zsido.com

Forrás: JPost

 

Megszakítás