Összeütközött két személygépkocsi vasárnap kora délután Makón, a Vásárhelyi utca és a Bárány utca kereszteződésénél – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A baleset következtében az egyik utas beszorult az autóba. A tűzoltók nehéz mentési művelet során kiszabadították a beszorult utast az autóból, majd helikopterrel egy helyi kórházba szállították.

Az autóban tartózkodó három másik utas, köztük az áldozat fia, csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Később a The Jeshiva World tudósításából kiderült, hogy

a balesetben egy izraeli férfi súlyosan, három másik pedig könnyebben sérült meg.

A lap szerint a sérültek egy körülbelül 20 fős hászid zarándokcsoport részeként utaztak Makóra.

Forrás: Neokohn
Megszakítás