A zsidó állam lesz a negyedik ország a világon, amely kitűzheti zászlóját az égitesten.

A vállalkozást egy izraeli magánvállalat, a SpaceIL szervezi, és az Egyesült Államokból, egy Falcon-9 típusú hordozórakétára szerelve indítja majd útjára az űrhajót. Az Elon Musk által épített rakéta 60 000 km magasságra viszi fel az izraeli űrhajót, mely ezután önállóan folytatja útját egy elliptikus pályán. Ez a megoldás sokkal időigényesebb, mint a korábbi űrutazások alkalmával alkalmazott technológia, ugyanakkor rengeteg üzemanyagot takarít meg és így jelentősen csökkenti a jármű súlyát.

A jármű novemberre készül el Izraelben, ezt követően szállítják a kilövés helyszínére. Az indítás decemberre, a landolás február elejére várható. Az űrhajón nem utazik majd személyzet. Embert eddig csak az Egyesült Államok küldött a Holdra, először 1969-ben. A Szovjetunió és Kína legénység nélküli járművet használt.

Dr. Ido Antebi, a SpaceIL igazgatója elmondta, hogy landolás után az űrhajó kitűzi az izraeli zászlót a Holdon. „Egy kisméretű, de igen fejlett űrjárművet építünk, mely két méter átmérőjű és fél méter magas. Induláskor 600 kg, Holdra szálláskor 180 kg lesz a súlya az üzemanyag elégetése miatt. A landolás után az űrhajó tudományos méréseket végez: a Holdon kialakult mágneses mezőket vizsgálja majd.”

Az űrhajó tervezését még a 2012-ben, a Google által kihirdetett Lunar X Prize verseny kapcsán kezdték meg. A beígért 20 millió dolláros díjat végül nem adták át egyik indulónak sem.

A vállalkozás költségeit az amerikai zsidó üzletember, Sheldon Adelson vállalta magára, és 16,4 millió dollárt adományozott e célra.

zsido.com

Forrás: Arutz7

 

Megszakítás