A Hamasz folyamatosan fejleszti katonai képességeit egy következő összecsapásra készülve Izraellel – közölte az Shin Bet (izraeli belbiztonsági szervezet) vezetője a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottságának ülésén. Közben a palesztin terrorszervezetnek a saját pozíciójáért is küzdenie kell Gázai övezetben.

Yoram Cohen közölte: a Hamasz befolyása folyamatosan csökken a Gázai övezetben, de a lakosság még mindig függ gazdaságilag a szervezettől. A belbiztonsági főnök arra is felhívta a figyelmet, hogy 2012 óta háromszorosára emelkedett a terroristatámadások száma, de a legtöbb akciót ebben az évben, már „magányos farkasok” követték el. A támadás nagy része a tavaly nyári háború idejére esett, több mint 1800, míg 2012-ben ez a szám 683 volt.

Cohen beszámolója szerint tavaly 130 felfegyverzett osztagra csaptak le a biztonsági erők, idén eddig 60-ra. A parancsnok szerint a terror elleni harcban a biztonsági erők mellett fontos tényező még, hogy Ciszjordánia lakossága a normális gazdasági viszonyokban és az Izraellel való konfliktus elkerülésében érdekelt. Ez némileg egyensúlyozza azokat a negatív következményeket, amiket a béketárgyalások elakadása okoz – tette hozzá a Shin Bet vezetője.

Yoram Cohen szerint a Palesztin Hatóság feje, Mahmúd Abbász jelenleg inkább a saját politikai örökségének megőrzésével van elfoglalva, illetve azzal, hogy Izrael elleni akciókat szervezzen az ENSZ Biztonsági Tanácsában, illetve a Nemzetközi Büntetőbíróságon. Beszámolt arról is, hogy a Palesztin Hatóság nem volt nyitott a ramadán idejére felajánlott biztonsági kedvezmények ügyében kezdeményezett tárgyalásokra, ami megkönnyítette volna a Templomhegy látogatását – olvasható a haaretz.com tudósításában.

Yoram Cohan megerősítette, hogy a Hamasz új alagutak építését tervezi, rakétákat szerez be és folytatódnak a katonai kiképzések is, valamint, hogy az iráni támogatás folyamatos.

Kép: haaretz.com