Rachel Risby Raz jeruzsálemi otthonából aggódva nézte az Ausztráliában pusztító tüzeket. Ő maga Melbourne-ben nőtt fel, családja jelentős része ma is ott lakik. A kontinenst sújtó tüzek Izrael méretének háromszorosát kitevő területen pusztítanak.

Már a tragédia első napjaiban rengeteg olyan, természetvédelmi aktivisták által a közösségi média felületein megosztott képpel, tudósítással találkozhattunk, amelyek az ausztrál élővilágot ért tragikus károkra hívták fel a világ figyelmét. Becslések szerint mintegy félmilliárd állat esett a tüzek áldozatául, számos faj pedig kihalás szélére került – írja a fromthegrapevine.com.

Risby Raz ezért elhatározta, hogy segíteni fog. Mint a jeruzsálemi Bibliai Állatkert nemzetközi kapcsolataiért felelős igazgatója úgy érezte, hogy a segítségre rendkívüli lehetőségei vannak. Tudta, mire lehet az állatoknak szükségük, így tüstént összeállított egy listát a legfontosabb gyógyszerekről és gyógyászati készítményekről: égési sérülés esetén használt krémek, tápszerek, cumisüvegek, kötszerek és még sok minden más. Pár nappal később közösségi kampányt indított a projekt finanszírozására, másnapra már jó néhány ezer dollár gyűlt össze.

„Gyorsan terjedt a kampány” – számol be Risby Raz. „Úgy tűnik, nem jelentett problémát, hogy Ausztrália nagyon messze van tőlünk”.

A Bibliai Állatkert immár csaknem három évtizede működik Jeruzsálem mellett, és több száz fajnak ad otthont, melyek egy része Ausztráliából származik. „Van például egy kenguru kolóniánk, amelyben most pont kicsinyeket várunk. De vannak denevéreink, amelyeket Sydney-ből kaptunk” – meséli lelkesen Risby Raz.

„Talán ezért is ennyire nyugtalanító, ami Ausztráliában történik, hiszen szorosan kötődünk az ottani állatokhoz. Rendkívül megrázó.”

De nem csak a jeruzsálemi Bibliai Állatkert igyekszik segíteni a bajban. Abbiemay Doré, a híres modell egyike azon ausztrál származású izraelieknek, akik igyekeznek pénzt gyűjteni a károk enyhítésére. „Egy ausztrál témájú estet szervezek, bár még sosem csináltam ilyesmit” – meséli. Doré, aki a harcművészetekben is otthonosan mozog, azt is elmesélte, hogy két izraeli edzőterem is jótékonysági versenyt szervez Ausztrália megsegítésére.

Más szervezetek, így a humanitárius segítségre szakosodott IsraAid is figyelemmel követi az ausztrál eseményeket, és a jelen pillanatban is a segítségnyújtás hatékony formáinak kidolgozásán munkálkodik.

Gal Gadot, izraeli színésznő 34 milliós Instagram követői táborának figyelmét hívta fel a segítségnyújtás fontosságára:

„A természet oly gyönyörű, hatalmas, ugyanakkor rendkívül sérülékeny is. Le vagyok sújtva” – írja a hollywoodi karriert befutó színésznő közösségi médiaoldalán.

Risby Raz, aki a múlt héten tért vissza ausztráliai látogatásáról, így fogalmazott: „Ez még csak a kezdet. Rendkívül hosszú és kemény időszak vár ránk. A tüzek még most is égnek, a következmények hónapok, sőt évek múlva is érződni fognak”. Raz hozzátette:

„Mi egy állatkert feladata? Egy állatkert olyan, mint Noé bárkája, alapvetően azért vigyázunk az állatokra, hogy biztosítsuk a következő generáció meglétét”.

 

Forrás: neokohn.hu 

Megszakítás