Amir Goldenthal még nincs húsz éves, mégis az ő dolgozatát ítélték a legjobbnak a Nobel-díjasok konferenciáján

Az izraeli csodagyerek fizikai kutatásai során talált magyarázatot neurológiai jelenségekre. Amikor az osztálytársai még a gimnáziumi tananyagot magolták, ő már fizikát tanult az egyetemen és a doktorátusára készült.

A Bár-Ilán Egyetem Fizika Tanszéke és Idegtudományi Központja rendhagyó módon döntött úgy, hogy engedélyezi a fiatal kutató bekapcsolódását a doktori programba. Amir kitüntetéssel végezte el az első és a másoddiplomás képzést is, tudományos cikkeket publikált neves folyóiratokban és beválasztották abba az elitcsapatba, melynek tagjai a Nobel-díjasok Japánban rendezett konferenciáján vehetnek részt.

Amir két autóbusszal utazik nap mint nap Asdodból az egyetemre. Doktori munkája különböző idegrendszeri betegségek, pl. az epilepszia, Altzheimer–kór és Parkinson-kór jobb megértését célozza. Amir és kutatásvezetője, a Fizika Tanszéket irányító Dr. Ido Kanter professzor hamarosan Németországba utazik a Gonda Agykutató Központba, ahol agysérülteken alkalmazzák kutatási eredményeiket.

Amir Goldenthal és Kanter professzor
Amir Goldenthal és Kanter professzor
„Mindig is érdekelt a biológia és a fizika, de azt sohasem gondoltam volna, hogy részese lehetek egy olyan kutatásnak, amely sérült embereken segíthet. Kezdjük megérteni az olyan, agyban zajló folyamatokat, mint az epilepsziás roham, de még sok munka van hátra” – fejtette ki Amir. Felettese, Dr. Kanter, a világhírű fizikus maga is igen fiatalon, 33 évesen lett professzor. A napi kutatómunka után ő viszi ki autóján a buszállomásra fiatal kollégáját.

„Amir egyedülálló tehetség. Az ő tudományos dolgozatát ítélték a legjobbnak a Japánban rendezett Nobel-díjasok konferenciáján, neves kutatóknak tart előadásokat és mindenki nagyra becsüli tudását. Biztos vagyok benne, hogy nagy karrier előtt áll a tudományos életben, Izraelben és világszerte is.”

Forrás: ynet

Megszakítás