Több mint 1500 résztvevő vonult végig a Copacabanán, hogy kifejezzék szolidaritásukat Izrael mellett.

A múlt hónapban hat alkalommal rendeztek Izrael melletti demonstrációt Brazíliában. A vasárnapi rendezvényen több mint 1500 szimpatizáns vett részt, hogy izraeli zászlókat lobogtatva nyilvánosan fejezzék ki a zsidó állam melletti elkötelezettségüket. A Rio de Janeiróban szervezett demonstráció során a felvonulók izraeli és brazil himnuszokat énekeltek, az esemény végén hagyományos körtáncokkal ünnepeltek – olvasható a JTA oldalán.

A rendezvény vendége volt Marcelo Crivella evangéliumi vezető is, aki korábban egy televíziós műsorban invitálta „Izrael minden barátját” a részvételre. A Riói Zsidó Szövetség elnöke, Paulo Maltz példátlannak nevezte a szoros együttműködést.

„Zsidók, keresztények és minden más vallás képviselői itt vannak, hogy a terror különböző formái ellen tüntessenek és közössen hirdessék, hogy egyetlen ártatlan embernek sem szabad meghalnia” – nyilatkozott a zsidó vezető.

Rióban becslések szerint jelenleg 40 000 zsidó él, Brazília zsidó közösségének nagyjából egyharmada. Novemberben São Paulo, Porto Alegre, Belem, Natal és Fortaleza városában is rendeztek Izrael melletti szimpátiatüntetéseket.

zsido.com

 

Kép forrása: oglobo.globo.com

Megszakítás