Jobban tartanak az izraeli zsidók az Iszlám Államtól, mint az Aszad-rezsimtől, Putyint pedig karizmatikusabb vezetőnek tartják Obamanál. A jó amerikai-izraeli kapcsolatoknak azonban továbbra sincs alternatívája a lakosság szerint.

Az izraeli Peace Index legfrissebb, szeptemberi kutatása még az erőszakos cselekmények elharapózása előtt készült, a vélhetően azóta alaposan átrendeződött belpolitikai vélemények helyett ezért inkább a külpolitikaiakat boncolgatjuk.

Oroszország katonai beavatkozása Szíriában

A zsidó lakosság inkább üdvözli az oroszok szíriai szerepvállalását, mint nem. Ennek egyszerű oka van: az Iszlám Államtól jobban félnek, mint az Aszad-rezsimtől. Az izraeli zsidó válaszadók 49 százaléka úgy véli, Aszad hatalomban tartása Izrael szempontjából kifejezetten kívánatos, és csak 27 százalék gondolja az ellenkezőjét. Természetesen Izraelben sem látják feketén vagy fehéren ezt az összetett problémát, amit leginkább a bizonytalanok és a választ megtagadók szokatlanul magas, 25 százalékos aránya jelez.

zsido_com_20151019_1

Mindezzel együtt is a zsidók többsége (56 százalék) úgy ítéli meg a helyzetet, hogy Aszadnak csak kis esélye van arra, hogy újra megszilárdítsa hatalmát Szíriában. Nem így Izrael arab lakossága, amelynek 48 százaléka komolyan hisz ebben, és éppen feleannyian (24 százalék) vannak, akik nem.

Ruszkik vagy amcsik?

Bármilyen meglepő, Izraelben jelenleg Vlagyimir Putyint karizmatikusabb vezetőnek látják, mint Barack Obamat. Az orosz elnököt 50,5 százalék találja impresszívebbnek amerikai kollégájánál, és csak 23 százalék hozná ki győztesként az utóbbit. Abban a kérdésben viszont, hogy Izrael túlságosan függő helyzetbe került Amerikával, és ezt az orosz közeledéssel lehetne ellensúlyozni, két, szinte azonos lélekszámú csoportra bomlik az ország: 47 százalék vélekedik így, míg 44 százalék ezzel ellentétesen. Hozzá kell tenni, hogy a válaszadók fele úgy ítéli meg, hogy egy esetleges orosz közeledés árthat a jó izraeli-amerikai kapcsolatoknak, és ezt egyáltalán nem tartják kívánatosnak.

Jól látszik tehát, hogy Obama mérsékelt népszerűsége, és a Putyin céljaival részleges egyetértés nem írta felül az USA-nak, mint hagyományos szövetségesnek a pozícióját. Arra a kérdésre ugyanis, hogy melyik ország a megbízhatóbb és lojálisabb partnere Izraelnek, 78 százalék még mindig úgy válaszol, hogy ez bizony egyértelműen Amerika.

zsido_com_20151019_2

Munkatársunktól (a Peace Index adatai alapján)

 

Megszakítás