A kormány leállította a koronavírus-fertőzöttek telefonjaiból nyert információk titkosszolgálati gyűjtését és felhasználását – jelentette a helyi média kedden.

A kormány tagjai elhatározták, hogy a telefonok követésével megbízott Sin Bet belbiztonsági szolgálat vezetőjének tiltakozás után nem folytatják a már megkezdett gyakorlat törvényi szabályozásának előkészítését. Ugyanakkor jóváhagyták a kormánynak széles körű hatáskört biztosító „koronatörvényt”, erről a következő lépésben a kneszet jogalkotó bizottsága fog szavazni.

A Sin Bet képviselői a fertőzöttek követéséről készülő törvénynél nehézségeket vetettek fel, mert attól tartanak, hogy kiszivároghatnak az információk, és bírálathoz vezethetnek a megszerzésükhöz felhasznált módszerek.

Nadav Argaman, a Sin Bet vezetője azt kérte, hogy a titkosszolgálati módszerek helyett más technológiai eszközökkel jussanak a szükséges adatokhoz. Erre az álláspontra helyezkedett Gabi Askenázi külügyminiszter is.

A Sin Bet civilekről való információgyűjtése ellen tiltakozó Polgárjogi Szövetség bejelentette, azt remélik, hogy a kormány valóban leállítja a törvény megalkotását.

„Egy demokratikus társadalomban nincs helye az ártatlan polgárok ellen folytatott tömeges megfigyelésnek. Ez csúszós és veszélyes lejtő. Úgy tűnik, hogy még a Sin Bet vezetője is ódzkodik egy ilyen törvénytől” – írták közleményükben.

MTI/zsido.com

Megszakítás