Az oktatási rendszer részleges megnyitásának köszönhetően félmillió gyerek járhat újra iskolába.

A gyerekek döntő többsége továbbra is az interneten folytatja a tanulást, de a kevésbé fertőzött, „zöld” és „sárga” besorolású településeken csütörtökön több mint egy hónap után visszatérhettek az iskolapadokba. A hatóságok engedélyezték, hogy a fertőzöttebb helyeken is találkozhassanak tanáraikkal a tanulók, legfeljebb tízfős csoportokban, a szabad ég alatt tartanak foglalkozásokat számukra, de ezeken inkább a csaknem egy éve otthon tartózkodó diákok szorongásait oldják és próbálják kibeszélni, a tanulásra kisebb hangsúly esik. Sok gyerek éppen a koronavírus-járvány idején költözött a családjával új otthonba, nekik egyáltalán nincsenek új barátaik, mert nem volt lehetőségük megismerkedni osztálytársaikkal.

Az egyik tévécsatorna által ismertetett közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy az izraeliek nagyon elégedetlenek az oktatással, erre a területre kapta a kormány a legrosszabb osztályzatot, jóval rosszabbat a koronavírus-járvány gazdasági és egészségügyi kezelésénél.

Chajim Kanyevszki rabbi is bírálta a kormányt, mert szerinte sorsára hagyta a gyerekeket a koronavírus-járvány idején. „Izrael gyermekeinek oktatása a kormány gondjainak legvégén található, minden más kérdés elsőbbséget élvez azzal szemben, ami a nemzet éltető eleme” – közölte a rabbi, és az iskolák minél gyorsabb megnyitását sürgette a járványügyi előírások figyelembe vételével.

Az oltási kampány kezdete, azaz december 20. óta 3 685 515-en (az ország lakosságának 40 százaléka) kapták meg az első és 2 326 783-an a vakcina második dózisát is.

MTI/zsido.com

Megszakítás