Pár órával az új terv bejelentése után Benjámin Netanjahu el is rendelte annak visszavonását. Nemcsak a palesztinok tiltakoztak, Washingtonból is "nyugtalanságot" váltott ki az újabb telepbővítés.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elrendelte kedd este azoknak a pályázati felhívásoknak a visszavonását, amelyek alapján Izrael további 20 ezer új lakást építene az 1967-ben megszállt Ciszjordániában – jelentették be hivatalos közleményben.

"A miniszterelnök utasította Uri Ariel lakásügyi minisztert, hogy vizsgálja felül az előzetes egyeztetés nélkül meghozott összes olyan intézkedést, amely 20 ezer ciszjordániai telepes lakás megtervezésére vonatkozik." A terv hatására "nem gyarapodnának a ciszjordániai zsidó lakótelepek, az csak ártana ügyüknek, és szükségtelen konfliktust gerjesztene a nemzetközi közösséggel éppen egy olyan időszakban, amikor Izrael szövetségeseket akar szerezni" Irán ellen atomprogramja miatt – olvasható a miniszterelnöki hivatal közleményében.

A 20 ezer újabb lakás felépítésének terve – amelyet néhány órával korábban jelentettek be – "nyugtalanságot" váltott ki Washingtonból, és heves tiltakozást a palesztinokból, akik azzal fenyegettek, hogy ha Izrael nem vonja vissza az intézkedést, akkor kivonulnak a vele folytatott béketárgyalásokról.

A Háárec című izraeli lap által kedden ismertetett új pályázati felhívások értelmében Izrael Ciszjordánia számos zsidó települését bővítené az utóbbi évtizedek gyakorlatához képest szokatlanul nagyszámú otthon egyidejű megépítésével. A döntés sokak szerint megkérdőjelezte az izraeli tárgyalási szándék komolyságát a július végén újraindult béketárgyalásokon.

Száeb Erekat palesztin főtárgyaló a francia hírügynökségnek kijelentette, Abbász elnök megbízta őt, közölje a közel-keleti kvartettel és az Arab Ligával, hogy "ha Izrael nem vonja vissza újabb telepbővítési döntéseit, az a békefolyamat végének hivatalos bejelentését jelentené".

A lépés "súlyosan nyugtalanít minket (…), megdöbbentett bennünket ez a bejelentés, s jelenleg magyarázatot igyekszünk kapni az izraeli kormánytól" – jelentette ki Washingtonban Jennifer Psaki külügyminisztériumi szóvivő. Psaki nem győzte hangsúlyozni, hogy Washingtont nem tájékoztatták előre az újabb telepépítési tervekről. Megerősítette az amerikai diplomácia hagyományos álláspontját az ügyben – amelyet John Kerry külügyminiszter is hangoztatott múlt heti közel-keleti körútján -, miszerint Washington illegitimnek tartja a telepépítési tevékenység folytatását a megszállt palesztin területeken. Kerry akkor visszautasította azokat az állításokat is, amelyek szerint a palesztinok hallgatólagosan elfogadták volna a telepépítések folytatását, palesztin foglyok szabadon engedéséért cserébe.

MTI/NOL

Megszakítás