Minden eddiginél kegyetlenebb módszerekkel folytatja hadjáratát a Szíria és Irak jelentős területeit ellenőrzése alatt tartó Iszlám Állam (IS): muszlim, kurd és keresztény gyerekeket feszítenek keresztre és temetnek el élve, fogyatékos gyerekeket vettek rá öngyilkos merényletekre, nők tömegeit kényszerítik szexrabszolgaságra, kivégezték két japán túszukat, őröket és munkásokat fejeztek le egy általuk elfoglalt líbiai olajmezőn. Nemzetközileg azonban leginkább egy jordániai lezuhant gép pilótájának, a 26 éves Muaz al-Kaszaszbe brutális kivégzése sokkolta a közvéleményt: videófelvétel tanúskodik arról, hogy a pilótát berakták egy ketrecbe, és élve elégették (az eset valószínűleg még január elején történt).

A zsidó állam vezetői részvétüket fejezték ki Jordániának a szörnyű iszlamista gyilkosság után. Benjamin Netanjahu miniszterelnök úgy nyilatkozott: „Az Iszlám Állam élve éget el embereket, az iráni iszlám állam pedig darukra akasztja fel őket köztereken. Mindkettőt a militáns iszlám terrorizmus szélsőséges ideológiája táplálja, amelynek kegyetlensége határtalan.” Az izraeli kormányfő szerint most a legnagyobb veszély a világ biztonságára az, hogy ha ezt a szélsőséget nukleáris fegyverek fogják megtámogatni. „Ez olyasvalami, amit mindenkinek elleneznie kell” – jelentette ki. Avigdor Lieberman külügyminiszter pedig arra hívta fel a nemzetközi közösséget, hogy szavak után végre tettekkel is bizonyítsa elszántságát az IS elleni harcban.

Az izraeli hírszerzők információi szerint az IS mára roppant hatékonysággal tudja végigvinni akcióit. Abu Bakr al-Bagdadit, a hírhedt első számú vezetőt egy 12-15 fős szűk csapat segíti, ők főként a Szaddám Huszeint segítő Baath hadsereg korábbi tisztjei. Az IS katonai stratégiája szerintük három részből áll:

– alvósejteket mozgósítani Európában, koordinált merényletek megszervezésére;

– szintén koordinált merényletek végrehajtása a teljes Közel-Keleten, Líbiától a Sinai-félszigetig;

– teljes helytállás az iraki és a szíriai fronton.

II. Abdullah jordán király „kíméletlen háborút” ígért az iszlamistáknak a kivégzés után, és rögtön ki is végeztette az IS két halálra ítélt, bebörtönzött terroristáját. Izraeli hírszerzési források szerint a kivégzések után Ammánban éberen figyeltek arra, nehogy az IS működésbe léptesse valamelyik jordániai alvó sejtjét (az IS-nek a palesztin területek mellett az Izraellel szintén szomszédos Jordániában is számos radikális híve van), mivel a szervezet a monarchia teljes fellazítását hirdette meg. Ha ez valósággá válik, akkor a zsidó állam keleten közvetlenül határos lesz egy IS által dominált területtel. Jordánia jelenleg Izrael stratégiai partnere a terror elleni háborúban.

A pilóta embertelen kivégzéséről szóló videó természetesen Amerikában és Európában is kiverte a biztosítékot. A felvétel „az Iszlám Állam gonoszságát és barbárságát bizonyítja” – mondta Barack Obama, aki szerint „ezt a szervezetet nem érdekli más, csak a halál és a pusztítás.” Az amerikai elnök utasításba adta, hogy „minden forrást mozgósítsanak az Iszlám Állam túszainak felkutatásához.” Ennél természetesen jóval több és összetettebb tettekre van szükség az IS megfékezésére, elsősorban pedig arra, hogy a világ a prioritási listáján az első helyek valamelyikére helyezze a kérdést.

A The Times of Israel stratégiai elemzője szerint ugyanakkor nincs okunk kétségbe esni. Avi Issacharoff úgy látja, az IS azért fokozza brutalitását, mert Szíriában, a kurd területeken és Irakban is katonai csapásokat szenvedett el az utóbbi időben, a hadműveletek megállították az expanzióját, a barbárság fokozásával csak próbálja egy sikeres szervezet látszatát kelteni.

 

yedid nefesh – ידיד נפש – shabbat song

yedid nefesh – ידיד נפש – shabbat song

Megszakítás