Az alsóneműs kabbala fa és Ábrahám tölgye

TuBiSvát – a fák új éve. Azért nevezzük így, mert az előző TuBisvát és a mostani között ültetett fák ilyenkor töltik be az első évüket. Azért kifejezetten fontos tudni a fák korát, mert a zsidó vallási törvények szerint nem szabad megenni a fák gyümölcsét az első évben (ez az ún. orlá), valamint a Smita évet is eszerint számolják. A zsidó néphagyomány és történelem több fának is különleges jelentőséget tulajdonít: ismerjük meg együtt Izrael leghíresebb fáit!

 

Ábrahám tölgye Mamréban

A világ egyik legősibb, közel ötezer évesnek tartott tölgyfája Hebrontól nem messze található. Zsidó hagyomány szerint itt találkozott Ábrahám a három angyallal, akik közölték vele, hogy felesége, Sára hamarosan gyermeket fog szülni. A Tórában, a Vajéra hetiszakasz elején ez áll:

„És megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyeinél, ő pedig ült a sátor bejáratában, a nap hevében. És fölvetette szemeit és látta, hogy íme, három férfiú áll előtte; midőn látta, elébük futott a sátor bejáratából és meghajolt a földig. És mondta: Uram, ha ugyan kegyet találtam szemeidben, ne vonulj el, kérlek, szolgád mellett. Hadd hozzanak egy kis vizet, mossátok meg lábaitokat és dőljetek le a fa alatt. (1Mózes 18.1-4)”.  A Zohár szerint ez egy különleges fa volt, amit Ábrahám arra használt, hogy megállapítsa a vendégeiről, hogy rosszban járnak-e, vagy igaz emberek. Ha rendes,  jóakaratú látogatói voltak, akkor a fa nem változott semmit, ha azonban gonoszok tévedtek hozzá, akkor a fa ágai meghajoltak. Ábrahám szerette volna tudni, hogy mégis mifélék a látogatói.

A ősöreg tölgyet a zsidók évszázadokon keresztül látogatták, egészen addig, ameddig Kostantin császár a negyedik században be nem szüntette ezt a szokást keresztény templomot építve a fa mellé. A fát jelenleg is főként orosz keresztény zarándokok látogatják. A fa törzsének nagy része már elhalt, 1996-ban úgy tűnt, hogy az egész fa elpusztult. 1998-ban viszont friss rügyek nyíltak rajta. Van esély, hogy mégis életben van.

Oak_of_Mamre_1

 

Rashbi „füge” fája

A 2. században élt  tanaita Shimon Bar Jochájt (Rásbit) a zsidó misztika, a kabbala alapművének, a Zohár megalkotójának tartják. Lág Báomerkor (az Omer számlálás 33. napján) ezrek gyűlnek össze Meronban Rásbi halálának évfordulójára, és a Zohár éltetésére.

A nagy mű létrehozása különleges körülmények között történt: Rásbi bírálni merészelte a római vezetést, emiatt pedig halálra ítélték. Azért, hogy mentse a bőrét, fiával, Eliézerrel 13 évig, a dektrétum elévüléséig egy barlangban húzták meg magukat. A barlang szájánál állt egy majomkenyérfa, aminek a termései eleségül szolgáltak a számukra, inni pedig az azt tápláló friss forrásból merítettek. A hagyomány szerint a fa Szombat előtt átváltozott, és fügét adott a számukra.

Azért, hogy a ruháikat megkíméljék, csak imádkozáshoz használták őket, Tóra tanuláskor pedig meztelen testüket nyakig ásták a földbe. A barlang maga a libanoni határ közelében, a Galileai térségben, egy ún. Peki’in nevű drúz falu mellett található. A barlang belülről elég szűknek tűnhet számunkra, emiatt a szakemberek arra következtetnek, hogy a területet földrengés rázhatta meg, emiatt annak egy része beomolhatott. A forrást a mai napig használják, és a drúzok a fát sem vágták ki – minthogy a vallásuk szerint tilos kezet emelni rá. A Zohár szerint azonban a barlang a sivatagi Lod mellett található. Bárhogy is legyen, úgy tartják, hogy a forrást és a fát az Örökkévaló kifejezetten a számukra teremtette. Az is azonban csodának számít, hogy a fiatal szentjános kenyérfa ilyen korán termést hozott, holott rendszerint csak hetven éves korában szokott.

fa

 

 

Az IDF goláni hadosztájának fája

A mai Izrael leghíresebb fája kétségkívül az IDF 1948-ban alapított goláni hadosztály jelvényül szolgáló, sárga alapon zöld színű fája. A golani izrael öt általános hadosztályának egyike. Gyakorlatilag összes izraeli háborúban részt vettek, mint szárazföldi harcosok. A jelvényen szereplő fa eredete azonban erősen megosztotta a közvéleményt. Először is a fa fajtájáról szólt a vita. Cser-, olíva-, vagy pedig tölgyfáról van szó? A következő kérdés az volt, hogy mégis hol található az a fa, ami inspirációul szolgált a jelvény megalkotásához. A Bét Seán völgyben,  a haifai külváros Kiráat Bialikban, vagy a Bét Keset kibbucban? Végül az osztag eredeti gyakorló helyéül szolgáló, Javniel kibbucban található hatalmas tölgy mellett döntöttek. A kibuc verziója szerint már az államalapítás előtt itt gyakorlatoztak a katonák, akik amint észre vették a hatalmas, csodálatos fát – az megihlette őket. A goláni kiképző tábor kapitánya, Avinoam Stolovich pedig azt kívánta „a gyökereitek nőjek akkorára, mint ezé a tölgyé”. Ez jókora lehet, hiszen a fák gyökerei kb. addig érnek, ameddig maga lombozat.

Golanitree

 

Amuka „botrány fája”

Izrael egyik híres, és talán legbotrányosabb fája Amukában található. Ide azért jönnek a vallásos zsidók, mert abban hisznek, hogyha a tanaita rabbi Rabbi Johanen Ben Uziel sírjánál imádkoznak, akkor nagyobb eséllyel fogják megtalálni a lelki társukat. Amikor még midrasában jártam, minket is elvittek ide, és ha már a többiek, úgy is én is kipróbáltam az imát – hatásos volt.

A sír mellett azonban volt néhány fa, amire furcsa anyagdarabokat aggattak – a tanáraink azonban erről semmit nem meséltek nekünk. Később kiderült, hogy egy helyi legenda értelmében, a házasodni vágyó férfiak és nők ráakasztják az ősi cserfákra az aktuális öltözékünk valamely darabját, amitől a vágyunk beteljesülést remélik. Így gombok, kendők, nyakkendők mellett, van aki jobb híján az alsó neműjét függeszti föl. Noha a cadik sírjának gondozói kitettek egy táblát, ami szerint tilos bármit is ráaggatni – hiszen a rabbik véleménye szerint ez a szokás tulajdonképpen egy babona – azért időnként fölkerül még egy és más a fára.

Amukatree

És a többi különleges fa

Izraelben a felsoroltakon kívül még számos ismert, ősi fa létezik. Ez a tény azért rendkívüli, mert a fák a környezetszennyezés, a kártevők, és az erdőirtás miatt nem maradnak meg másutt egy-két emberöltőnél tovább. Sokan úgy tartják, hogy Izrael földje szent föld, és a fák a hely szentségéből kapják az életerőt. A különleges fákat a Zsidó Nemzeti  Alapítvány (Jewish National Fund) számon tartja, és gondoskodik a védelmükről. Végezetül nézzünk egy érdekes videót Izrael legősibb fáiról:

Israel’s Ancient Trees

There are many very old trees in the Holy Land. We look at an olive, an oak, a cypress, and a carob, all of which have stories to tell about history and cultural traditions in Israel. By Harvey Stein

 
Steiner Sára

 

Ajánlott oldalak a témában:

http://www.israel21c.org/travel/the-top-10-most-amazing-trees-in-israel/

http://ohelrashbi.com/en/meara.html

http://www.nrg.co.il/online/1/ART2/209/988.html

http://www.attractions-in-israel.com/galilee/galilee-miscellaneous/peki%E2%80%99in-town-in-the-galilee-%E2%80%93-rashbi-cave-in-peki%E2%80%99in/

http://www.idf.il/1283-18156-en/Dover.aspx

http://en.wikipedia.org/wiki/Golani_Brigade

http://en.wikipedia.org/wiki/Oak_of_Mamre

http://www.nytimes.com/2004/06/22/world/amuka-journal-ancient-rabbi-becomes-a-modern-israeli-matchmaker.html

http://muqata.blogspot.co.il/2009/03/underwear-tree.html

Megszakítás