Az izraeli jogalkotók olyan törvény benyújtását tervezik, mely kötelezné a közösségi médiaszolgáltatókat – mint a Facebook, a Twitter vagy a YouTube -, hogy távolítsák el oldalaikról a terrorizmusra buzdító tartalmakat.

„Meg kell találni azon internetes tartalomszolgáltatók felelősségre vonhatóságának módját, melyek teret engednek a weboldalaikon megjelenő a törvényellenes tevékenységeknek” – jelentette ki Ájelet Sáked izraeli igazságügy miniszter a 6. Nemzetközi Internetbiztonsági Konferencia résztvevői előtt Tel-Avivban.

Sáked szerint az internetes oldalakat üzemeltető cégeknek és a nemzeti kormányoknak együttműködésre kellene törekedniük annak érdekében, hogy a problémás tartalmak mihamarabb elérhetetlenekké váljanak a felhasználók számára. Izraelben bírósági végzéssel töröltethetnek törvénysértő anyagokat az internetről.

„Az Igazságügyi Minisztérium úttörő szerepet vállal ebben a küzdelemben. Együttműködünk a tartalomszolgáltatókkal, és arra buzdítjuk őket, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket azokkal szemben, akik megsértik a törvényeket, vagy felrúgják a szolgáltatási szerződésben foglaltakat” – mondta Sáked. A minisztériumban tavaly már létre is hoztak egy külön egységet, mely az internetes bűnözést – például gyermekpornográfiát – és a terrorizmust üldözi.

Ayelet Shaked

Gilád Erdán belbiztonsági miniszter támogatásáról biztosította Sákedet, és ígéretet tett arra, hogy felgyorsítják a kifogásolt tartalmak eltávolítását a világhálóról.

A közelmúltban tapasztalt arab terrorhullám egyik kiváltó oka a Palesztin Hatóság, a Hamasz és az Iszlám Mozgalom internetes uszító kampánya volt, mely elárasztotta a közösségi és video megosztó oldalakat. A közzétett, erőszakra biztató és a terroristákat dicsőítő írások, karikatúrák, animációk és zenés videók nagy hatást gyakorolnak az arab fiatalokra, akik hősöket látnak a gyilkosságok elkövetőiben.

Közben 20 ezer izraeli Facebook-felhasználó támadta meg közös perben a közösségi oldalt, amiért az teret enged az terrorista uszításnak. „Bár mindenki egyetért abban, hogy az internet szabadsága nagy érték, a Facebook azon döntése, mely szabad utat enged a zsidók meggyilkolására felszólító üzeneteknek, túlmegy minden határon” – közölte az ügyet felkaroló Surát HáDin jogvédő szervezet.

Megszakítás