A nagyszerű izraeli szereplés után Abu Dhbiban bejelentették, hogy 2019-ben a zsidó állam ad otthont a Nemzetközi Cselgáncsszövetség Grand Prix elnevezésű világversenyének. A jövő évben megrendezendő tornát még egy követi majd 2020-ban, mely már a tokiói olimpia előfutamának számít.

“Ma kétszeresen is történelmet írtunk: aranyérmeket szereztünk itt, Abu-Dhabiban, felhangzott az izraeli himnusz, és aláírtuk a szerződést a jövőre esedékes Grand Prix izraeli megrendezéséről” – mondta Miri Regev, izraeli kulturális- és sportminiszter.

“Mindenkit szeretettel várunk a bajnokságon, beleértve az arab országok versenyzőit is. Reményeim szerint mindenki meggyőződik majd arról, hogy békés és kedves ország vagyunk, tele jó emberekkel és jó ételekkel” – tette hozzá Regev, aki azt is elmondta, hogy kétéves előkészítő munka előzte meg a szerződés aláírását.

Maris Vizer, az IJF elnöke volt a megállapodás másik aláírója, aki így nyilatkozott a ceremóniát követően: “Gratulálok Izraelnek a versenyen elért győzelmeihez, és a jövőre esedékes Grand Prix megrendezéséhez”.

Az október utolsó hetében rendezett versenysorozaton Izrael két aranyérmet és három bronzérmet nyert. A korábbi évektől eltérően az Egyesült Arab Emirátusok engedélyezte, hogy a zsidó állam versenyzői a saját nemzeti szimbólumaik alatt szerepeljenek, és az izraeli nemzeti himnuszt, a Hátikvát is lejátszották az aranyérmek átadásakor. A nemzetközi szövetség korábban törölte az Abud Dhabiban rendezett sporteseményt és csak azután helyezte vissza a programok közé, hogy ígéretet kaptak az izraeliek ellen alkalmazott diszkrimináció megszüntetésére.

Regev elmondta, hogy kitüntetett figyelemmel és udvariassággal fogadták a házigazdák és jó hangulatban folytatott tárgyalásokat a helyi sportvezetőkkel és politikusokkal.

zsido.com

Forrás: i24