Kevesebb, mint két héttel a végső megállapodás határideje előtt Izrael még nem adta fel, hogy jelenlegi formájában megakadályozza a létét fenyegető nukleáris megállapodást a világ vezető hatalmai és Irán között.

Washingtonba utazott Benjamin Netánjáhu miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Yossi Cohen egy sor találkozott tartott vezető amerikai tisztségviselőkkel, hogy megpróbálja befolyásolni a megállapodás számos rendelkezését, valamint próbálja késleltetni a dokumentum elfogadását – írja a jpost.com.

„A határidő nincs kőbe vésve” – nyilatkozta egy magas rangú nyugati diplomata (korábban június 30-át jelölték meg végső időpontnak). Név nélkül elmondta azonban azt is: szerinte csekély az esélye annak, hogy Izrael a következő hetekben érdemben módosítani tudja a szerződés előírásait. Mint a lap idézi az újságíróval folytatott beszélgetést: „Tudja mit? Nem csekély. Írja azt, hogy nincs rá esély…”

Az eddigi események teljesen aláásták a bizalmat az izraeli miniszterelnök és az amerikai elnök között. Elemzők szerint Netánjáhu most már úgy látja, időpocsékolás a kapcsolatok javítására tett erőfeszítés Obamával, aki hamarosan, amúgy is távozik a Fehér Házból. Ám a cikkben arra is emlékeztetnek, hogy a két vezető tanácsadói között továbbra is folyamatos a párbeszéd. Susan Rice és Yossi Cohen pozitív és nyitott kommunikációt folytat egymással, ellentétben főnökeikkel, ez ismert összefüggés az újságírók és az elemzők előtt Washingtonban. Cohen nem „nyomul”, nincs rá szüksége, mert szívesen látott vendég a Fehér Ház stábja számára. Rice nemrég egy vacsorára is meginvitálta izraeli kollégáját, ami komoly gesztusnak számít.

Munkatársunktól

Kép: jpost.com

Megszakítás