„Ellenségeinknek tudniuk kell, hogy nem törhetnek meg minket, a fájdalmak ellenére megvédjük a hazánkat. Itt fogunk maradni!” – hangsúlyozta az izraeli miniszterelnök az Emlékezés Napján.

Az elesett katonákra emlékeztek a Herzl-hegyen található központi katonai temetőben az Emlékezés Napján Jeruzsálemben. A Jerusalem Post tudósítása szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnök azt mondta: Izrael a Függetlenség Napját fogja ünnepli szerda estétől, köszönetet kell mondani azoknak, akik életüket áldozták a hazájukért.

Netanjahu a saját családjának történetét idézte fel, amikor arról beszélt, hogy milyen bánatot okoz egy szerettünk elvesztése: 1976-ban halt meg testvére Yoni, Bostonban, ahol tanult, és amikor ezt a hírt közölnie kellett a szüleivel, úgy érezte, mintha még egyszer át kellett volna élnie bátyja elvesztését. „Mindenki, aki ilyen hírt kap, azt egész életében végigkíséri ez az élmény, akárcsak engem. Hogy lehet végleg elbúcsúzni egy gyermektől, egy testvértől?” – teszi fel a kérdést a politikus. „Amíg élek emlékezni fogok szüleim könnyeire” – mondta és azt is hozzátette: „akik ezen átmentek, tudják, hogy a fájdalom egy pillanatra sem múlik el, a seb soha nem gyógyul be”. Netanjahu hangsúlyozta, hogy pontosan tudja, mit jelent elveszíteni valakit, amikor katonákat küld egy háborúba.

Hozzátette azonban, hogy néha nincs más választása, a katonáknak Izrael létéért kell harcolniuk, csak ez az elhatározás védheti meg őket a következő háborútól, vagy segíthet, annak megnyerésében. „Ellenségeinknek tudniuk kell, hogy nem törhetnek meg minket, a fájdalmak ellenére megvédjük a hazánkat. Itt fogunk maradni!” – hangsúlyozta az izraeli miniszterelnök. Az ünnepség után 2 percre országszerte megszólaltak a szirénák. Izrael háborúiban és a terrortámadásokban több mint 23 ezren haltak meg.

Szerda este napnyugta után az Emlékezés Napja átadja helyét a Függetlenség Napjának.

 

zsido.com

 

Forrás: jpost.com

Megszakítás