Az izlandi külügyminisztérium szerint nem fogja befolyásolni a szigetország és Izrael közötti kapcsolatokat a fővárosi tanács által napokban kihirdetett bojkott.

Elítélte a fővárosi tanács döntését Izland külügyminisztériuma egy nappal azt követően, hogy a reyjkjaviki képviselők minden izraeli termékkel szemben bojkottot hirdettek – olvasható az Algemeiner oldalán. Mint arról korábbi cikkünkben írtunk, a főváros Izrael „rasszista apartheid politikájára” hivatkozva ítélte el a zsidó államot.

„Ez a döntés nincs hatással Izland kapcsolatára Izraellel” – nyilatkozott a szigetország külképviseleti szervének egyik szóvivője csütörtökön, aki hangsúlyozta, hogy a határozat csupán szimbolikus jelentőségű és nem befolyásolja a jeruzsálemi vezetéssel fennálló viszonyt.

„Reykjavik városa csak egy a 74 helyi hatóság közül, és úgy mint máshol, az ottani tanácsnak is lehetősége van meghatározni a helyi ügyekhez kötődő döntéseket, így a termékek vásárlásáról szólóakat is – mindaddig, míg az nem ütközik jogszabályba… Nyilvánvalóan az izraelieket továbbra is várjuk Izlandon, ahogy eddig is tettük” – tette hozzá a szóvivő.

Közvetlenül a bojkott meghirdetése után Izrael külügyminisztériuma is elítélte a döntést. A gyűlölet vulkánja tör ki a reykjaviki városi tanácsból. (…) Reméljük, hogy valaki Izlandon észhez tér és megállítja azt a vakságot és egyoldalúságot, amit a Közel-Kelet egyetlen demokráciája, Izrael ellen tanúsítanak” – mondta Emmanuel Nahson a határozat kapcsán szerdai nyilatkozatában.

zsido.com

Megszakítás