Több száz zsidó férfi és nő gyűlt össze Isztambulban, a felújított Neve Sálom zsonagógában, hogy megemlékezzenek a tíz évvel ezelőtti merényletekről, amik romba döntöttek két zsinagógát. 

2003 novemberében az Al-Kaidával kapsolatban álló török öngyilkos merénylők bombákkal megrakott teherautókkal rontottak a két történelmi zsinagóga, a Neve Sálom és a Bét Iszráel ellen. Öt nappal később egy banképület és a brit követség ellen követtek el hasonló merényletet.

A támadásokban 57-en meghaltak, és több, mint hétszázan megsebesültek. Az egyik zsinagógában éppen bár micva ünnepséget tartottak: a robbanásban életét vesztette két fiatal lány is, akik a vendégeket fogadták az épület bejáratánál. A támadások kitervelői voltak felelősek a városban korábban elkövetett robbantásokért, és egy 39 éves fogorvos, Jaszef Jahja meggyilkolásáért is. „Úgy gondoltuk, meg kell ölnünk egy zsidót” – vallotta később Jahja gyilkosa.

A megjelentek nagy száma jelzés értékű egy olyan közösségben, ahol évek óta egyre kevesebben vesznek részt vallási és társadalmi eseményeken. Azt mutatja, hogy a török zsidók együtt éreznek és szolidaritást vállalnak az áldozatok családjaival és egyesülten lépnek fel az antiszemitizmus ellen.

Bár a helyi közösség igyekszik elkerülni a politikai állásfoglalást, a mostani virrasztáson mégis erős üzenetet küldtek: a férfiak lila kipát, a nők hasonló színű kendőt viseltek, melyre héberül és törökül azt hímezték: itt vagyok.

Dani Baran, önkéntes őrként dolgozott a zsinagógánál a merénylet idején. Megnyitó beszédében így fogalmazott: „a bombával megrakott teherautók, amiket olyan elvetemült terrorsiták vezettek, akik úgy gondolták Allah nevében harcolnak, felbukkantak, hogy elvegyék ártatlan emberek életét, emberekét, akik ugyanahhoz az Istenhez imádkoztak egy békésebb világért mindannyiunk számára.”
Baran felsorolta azokat az antiszemita, és kisebbség-ellenes támadásokat, amik Törökországban történtek, kihangsúlyozva azt a véleményét, hogy ezekre azért kerülhetett sor, mert a túlélők elhallgatták az eseményeket és így a fiatal generációt nem érdekli az ország közelmúltja.

„Hisszük, hogy a történelem ismerete nélkül a szétszórattatásban élő zsidók nem tudják megvédeni magukat, vagy egyáltalán fennmaradni. A létezésünknek csak akkor van értelme, ha félelem nélkül kiáltjuk ki, hogy itt vagyunk, ha szabadon beszélünk és nyíltan kimondjuk a véleményünket.”
Baran a líbiai cionista zenész, Herbert Paganinek Descartes híres mondására alkotott szójátékával zárta mondanivalóját: „Védekezem, tehát vagyok”

Isák Ibrahimzadeh, a török zsidó közösség elnöke egységre hívott fel beszédében: „Tíz évvel az események után a világunk ismét megbukik az antiszemitizmus elleni kiállás tesztjén. A sátáni eszmék, amik hitünk ellen törnek, tovább termelik a gyilkosokat, elszántabban, mint valaha” – mondta.

A megemlékezésen beszédet mondott az egyik áldozat, a 10 éves Anette Rubinstein Talu édesapja is. Megköszönte a közösség támogatását és arra kérte a résztvevőket, emlékezzenek mindig, tartsák életben a fájdalmas emlékeket.
A virrasztáson bemutattak egy rövid dokumentumfilmet, majd esti imával és a gyászolók kádisával folytatódott a megemlékezés.

Tíz évvel a támadások után a törökországi zsidók elleni támadások még mindig gyakoriak. Márciusban egy összehangolt terrortámadást sikerült meghiúsítani, melynek célpontjai a történeti múzeum, az Egyesült Államok követsége és az Ahrida zsinagóga voltak. Az internetes és a nyomtatott sajtó egyaránt újra meg újra előhoz különböző összeesküvés-elméleteket, amelynek középpontjában a törökök ellen törő Izrael és a diaszpóra zsidósága áll. A törökországi zsidó közösség jó kapcsolatot ápol a kormányzattal, politikai irányultságtól függetlenül. A közösségi vezetők gyakran hangoztatják, hogy elégedettek a jelenleg kormányzó párttal, amiért az nyílt párbeszédet kezdett a kisebbségekkel. Azonban nem lehet nem észrevenni a kormányzatban erősödő iszlamista irányt, és az antiszemita hangok erősödését a nemzeti médiában. Emiatt sokan újabb támadásoktól tartanak. A virrasztáson sokan nehezményezték, hogy a médiában szinte semmi nem jelent meg a zsinagógák elleni támadásról és annak utóhatásairól. Hemi Behmoaras, zsidó művész ennek kapcsán Twitter bejegyzésében így írt: „Azok, akik minden kisebbség mögött állnak, azok, akik semmilyen megemlékezést nem mulasztanának el, valahogy megfeledkeztek 2003. november 15-ről.”

Junusz Emre Kocabaszoglu, az orvosból lett közösségi-média aktivista egyike a kevés nem-zsidónak aki megemlékezett a támadásokról:  „November 15. az évfordulója a támadásoknak, amiket zsinagógák ellen intéztek pusztán a zsidóságuk miatt. Ugye nem fogtok megint úgy tenni, mintha nem tudnátok erről, vagy igen?” – írta. Később úgy nyilatkozott, hogy elkeseríti, amiért szinte senkit nem érdekelnek a merényletek.

forrás: jpost.com
 

Megszakítás