Szilánk Zsuzsával a Maimonidész Gimnázium igazgatójával beszélgettünk az iskola küldetéséről és az első tanév tapasztalatairól. Az érdeklődők az október 17-i nyílt napon személyesen is feltehetik a kérdéseiket.

A zsidó kultúrában és vallásban évezredes hagyománya van az oktatásnak. A zsidó vallás tanítása szerint a tanulás és a tanítás kötelessége hároméves korunkban kezdődik el, és életünk utolsó másodpercéig tart. A judaizmus szerint a tanulás a legnemesebb vallási kötelesség.

A Maimonidész Gimnázium egy olyan modern, nyitott és magas színvonalú világi oktatást nyújtó iskola, amely egyszerre tud korunk igényeinek megdelelni, és képes egy kiterjedt tudásra, valamint pozitív közösségi tapasztalatokra alapozott, büszke zsidó identitással bíró nemzedéket felnevelni.

A kéttannyelvű középiskola évente több nyílt napot is rendez az érdeklődők számára. Az új tanévben október 17-én lehet elsőként az intézménybe látogatni. Ennek kapcsán, de nem csak erről Szilánk Zsuzsával a gimnázium igazgatójával beszélgettünk.

Mesélj egy kicsit az iskola születéséről. Mikor fogant meg a gondolata annak, hogy gimnáziumot szeretnétek létrehozni?

Köves Slomóval az Óbudai zsinagóga vezető rabbijával sokat beszélgettünk arról, hogy nagyon hasznos lenne egy olyan oktatási intézmény ahol a mai modern oktatással együtt a zsidó vallást és kultúrát is oktathatjuk. Az ötlelést tettek váltották fel, és megvásároltuk az iskola épületét, majd egy nagyon profi designer csapat segítségével kialakítottuk az arculatát. Szerettünk volna, ha az épület kívülről megőrzi eredeti polgári jellegét, de belül nagyon modern, 21. századi berendezésűvé varázsoljuk.

Ez a második tanévünk, az első évet nagyon szép eredményekkel zárták a diákjaink. Nagyon büszkék vagyunk rájuk és a közösen elért eredményekre. Fontosnak tartjuk, hogy nem csak a tanításra és a tananyag számonkérésére koncentrálunk, hanem a gyerekek egyéni fejlesztésére.

 

Mit jelent az egyéni fejlesztés, hogyan valósítjátok ezt meg a mindennapi oktatásban?

„Tanítsd az ifjút a maga útja szerint, ha megöregszik sem tér majd le róla” (Példabeszédek 22:6.) 

 Ez a Maimonidész Gimnázium filozófiája. Arra törekszünk, hogy mindenkiben megtaláljuk azt a tehetséget amiben ki kell bontakoznia, és segíteni tudunk, hogy minden ide járó tinédzser megtalálja azt az utat amin haladnia kell. Keressük a gyerekek egyéni tehetségét, és ha megtaláltuk azt amiben leginkább szeretnének kiteljesedni, akkor mindent megteszünk, hogy 100 százalékban támogassuk őket. Ezt teszi lehetővé az előző évben kidolgozott, diákjaink igényeire kidolgozott ösztöndíj programunk is.

A Maimonidész Gimnázium tanulói kiscsoportos oktatásban tanulnak mindent, így sokkal jobban oda tudunk figyelni az egyéni igényekre. Az iskolában saját pszichológussal, fejlesztő-, és gyógypedagógussal dolgoznak a gyerekek, így minden kamaszkori problémát, esetleges tanulási nehézséget is könnyen orvosolni tudunk. Mivel a gimnázium kéttannyelvű, nagy hangsúlyt kap az angol és héber nyelvoktatás. Az első évben heti 16 órában tanulják az angol nyelvet, így olyan magasszíntű felkészítést kapnak a gyerekek, hogy a teljesen kezdő szintről indulók is az év végére magabiztos középszintű tudással rendelkeznek. A haladók számára pedig határ a csillagos ég. Kilencediktől már több tantárgyat angolul oktatunk, ezért is fontos, hogy minden tanuló magabiztosan elsajátítsa az idegen nyelvet. Ezzel együtt természetesen a hébert is magasabb óraszámban tanulják az nulladik évfolyamosok. Itt az a cél, hogy a tanév végére magabiztosan tudjanak írni és olvasni héberül, és alapszókinccsel kommunikáljanak.

 

Milyen mértékben van jelen a zsidó identitás megélése? Hatással vannak-e az iskolában tanultak a gyerekek otthoni, családi szokásaira?

Mint ahogy már említettem is, a magasszintű oktatás mellett a zsidó vallás, a kultúra és a hétköznapi zsidó élet rítusainak átdása is az intézmény feladata. Az ide járó gyerekeket megtanítjuk a vallásos zsidó élet alapvető mozzanataira, úgy mint a szombat megtartása, vagy az egyes ünnepek liturgikus ünneplése. Több családnál is előfordult, hogy a szülők először csak a „gyerek miatt” jöttek el a zsinagógába, és mára rendszeres zsinagógába járó emberek lettek. Ennek mi nagyon örülünk, igyekszünk minél több olyan programot is szervezni ahol a családokat is be tudjuk vonni a közösségbe.

A Maimonidész Gimnázium így veszi ki a részét a magabiztos, nyitott szellemiségű fiatal nemzedék neveléséből. A gimnázium szeretettel várja hallgatói közé a magyar zsidó fiatalokat, függetlenül attól, hogy családi hátterükben mennyire tölt be nagy és aktív szerepet a zsidó vallás gyakorlása. Az iskola hitvallása nem a szabályok megkövetelése, hanem a zsidó vallás és a hagyományok átadása gyermekeink számára.

 

Bécsi Éva

Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 111. szám – 2018. október 1.

 

Megszakítás