Új cikksorozatunkban az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) alá tartozó szervezeteket mutatjuk be. Elsőként a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat tevékenységével ismerkedhetnek meg. Szilágyi Nórával, a CEDEK vezetőjével beszélgettünk.

 

„Valamivel több, mint két évvel ezelőtt, 2015 őszén alakult meg a CEDEK, az első olyan zsidó szeretetszolgálat, amely a vallási háttértől függetlenül nyújt segítséget.” – kezdte Szilágyi Nóra.

A szervezet igyekszik minél több rászorulónak: betegeknek, időseknek, fogyatékkal élőknek, valamint hátrányos helyzetűeknek és hajléktalanoknak segítséget nyújtani – nemre, korra és származásra való tekintet nélkül. Szomorú tény: a mélyszegénységben élő, éhező gyermekek száma hazánkban nő a leggyorsabban az Európai Unió tagországai közül, illetve évről évre egyre többen kerülnek utcára. Az állami támogatás elég csekély – ha egyáltalán jut bármiféle hozzájárulás az adott személynek, személyeknek –, ez is lehet magyarázat arra, hogy egyre többen keresik a CEDEK segítségét.

„Rengeteg segítségkérés érkezik hozzánk e-mailen, telefonon és levél formájában is. Megpróbálunk minden kérést kielégíteni, és ha valami nem áll rendelkezésre a raktárunkban, akkor támogatót keresünk.” – folytatja a CEDEK vezetője. „Legtöbbször alkalmi magánmegkeresések érkeznek, de van hat gyermekotthon is, melyeket egész évben támogatunk. Ezek közül egy a fővárosban, öt vidéken található. Facebook-oldalunkon, illetve a weboldalunkon folyamatosan nyomon követhető, hogy kiket, mivel segítünk.”

 

Sok kicsi sokra megy

„Fontosnak tartjuk, hogy olyan emberekhez is eljusson a segítségünk, akik vagy nem hallottak még a szervezetről, vagy csak szégyellnének segítséget kérni, ezért is tartottuk remek kezdeményezésnek a »SPájz« akciót, amibe szívesen beléptünk.” – osztotta meg Szilágyi Nóra.

A szeretetszolgálat, fél éve csatlakozott a „SPájz!” akcióhoz, melyet a Social Point Alapítvány közösségi összefogásban működtet.

Ez az élelmiszerelosztó-rendszer megoldást nyújt a szociálisan rászoruló emberek napi élelmezési problémáira. A SPájz maga egy szigetelt tárolószekrény, melyben bárki elhelyezhet – főként – tartós élelmiszert vagy akár más, a háztartásban, konyhában gyorsan fogyó terméket, a rászorulók pedig kivehetik onnan azt, amire szükségük van.

„Az első hetek tapasztalata alapján a SPájz tökéletesen működik, az élelmiszerek cserélődnek benne. Az önkéntesek folyamatosan ellenőrzik a SPájz tisztaságát, feltöltöttségét, és reméljük, hogy a jövőben egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez.” – mondta bizakodva a CEDEK vezetője.

Néhány tény a CEDEK adományairól

A CEDEK megalakulása óta számos intézményt és magánszemélyt támogatott már, ezek közül emeltünk ki párat:

 

  • A CEDEK megalakulása óta, havi rendszerességgel oszt ételt rászorulóknak Budapesten és félévente Miskolcon. 2017 előtt változó helyszíneken került megrendezésre az esemény, azóta viszont a hetedik kerületi Almásy tér ad helyet az ételosztásnak. Idén azonban új helyszínek várhatóak, ugyanis a CEDEK népkonyhát nyit, egyből két helyszínen: a nyolcadik kerületi Baross utcában, illetve a hetedik kerületi Murányi utcában. A CEDEK Népkonyhákon napi összesen 5000 adag ételt osztanak majd ki. Ez több szempontból is remek kezdeményezés: a szervezet ennek révén már nem csak havi, de napi rendszerességgel segítheti élelemmel a rászorulókat. Hidegben, hóban, esőben nem sátrak alatt kell elfogyasztani az élelmet, hanem nyugodt, emberi körülmények között tehetik ezt a nélkülözők. Külön nagyszerű kezdeményezés, hogy a kiszolgálószemélyzet egy része fogyatékkal élő, így az ételosztás számos munkahelyet is teremt azoknak, akik hátrányos helyzetből indulnak a munkaerőpiacon,

 

  • A CEDEK a harmadik kerületi védőnői hálózatot 600 ezer forint értékű felszereléssel segítette. Ez magában foglalt újszülötthallásvizsgáló-készüléket, magzati szívhangfigyelőt, színlátásvizsgáló-könyvet, digitális csecsemőmérleget és hosszmérőt.

 

  • A CEDEK decemberben Sajóbábonyban harminc családnak juttatott egy hónapra elegendő tűzifát, komplett konyhai átadópultot adományozott egy beregszászi iskolának, 6 millió forint értékű játszóteret adott át egy budapesti gyermekotthonnak, Békéscsabán lakásfelszerelésekkel (pl. mosógép, tányérok, konyhai kis- és nagy gépek) segített egy gyermekotthont, amely 800 gyermeknek, köztük 300 fogyatékkal élő gyermeknek ad otthont, Szekszárdon lakásotthont újított fel.

 

Itt tényleg kóser az 1 százalék

A fenti segítségnyújtás jelentős része az 1%-os felajánlásokból befolyt összegből történt.

Ezt azért tartjuk fontosnak hangsúlyozni, mert kevesen tudják, hogy az adóbevallás egyik fontos része a személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról való rendelkezés. Egy százalékot bármilyen civil szervezetnek, a +1 százalékot pedig egyháznak adományozhatnak az adózó polgárok.

Amennyiben valaki nem nyilatkozik az adója 1+1 százalékáról, akkor ez az összeg automatikusan az államot illeti meg, melyekről ő rendelkezhet. Ez tavaly nem egészen 14 milliárd forintnyi összeg volt.

A felajánlás nem kerül semmibe, és a papírmunkát is megspórolhatja magának, ha az EMIH-et támogatja adója 1 százalékával, ugyanis a szervezet honlapján csak egy egyszerű űrlapot kell kitöltenie ahhoz, hogy olyan helyre kerüljön adománya, melyet nyomon követhet, és melyet jó szívvel adományoz.

Közelebbről is mindenki megismerkedhet a CEDEK és az EMIH munkásságával május 2-án az Óbudai Zsinagógában, ahol Mága Zoltán, Prima Primissima díjas hegedűművész tart jótékonysági koncertet a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat javára. Az előadóművész a jótékonysági koncert programjában ötvözi a haszid zenét, a magyar népzenét és a klasszikus dallamokat. A koncert ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, melyet a posta@zsido.com címen, illetve a +36 1 268 0183-as telefonszámon tehető meg.

 

Ha adományt szeretne felajánlani a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat javára, keresse a CEDEK munkatársait az info@cedek.hu e-mail címen, illetve a CEDEK Facebook oldalán.

 

Megszakítás