A lehető legmateriálisabb dolgok a lehető legmagasabb szentséghez kapcsolódnak.

Ez pedig az ételáldozat tana: Vigyék azt Áron fiai az Örökkévaló színe előtt az oltár elé. És vegyen le abból markával, az ételáldozat lánglisztjéből, meg olajából és minden tömjént, ami az ételáldozaton van és füstölögtesse el az oltáron kellemes illatul; illatrésze az az Örökkévalónak. Ami pedig megmarad belőle, azt egyék meg Áron és fiai; kovásztalanul egyék meg, szent helyen, a gyülekezés sátorának udvarában egyék meg azt. Ne süssék kovászosan; osztályrészük gyanánt adtam azt tűzáldozataimból, szentek szentje az, mint a vétekáldozat és mint a bűnáldozat. (3Mózes 6:7-10)

E sorokat a Cáv hetiszakaszban olvassuk. Pészah ünnepén az egyébként megengedett kovászos szigorúan tilossá válik és egy héten át mindannyian tartózkodunk a kovászostól, ahogyan a Szentélyben is csak bizonyos időszakokban vagy alkalmakkor volt szabad kovászosat áldozni, a legtöbb áldozat kovásztalan volt. Az életünkből sokszor a hétköznapok rohanása veszi el a legtöbb időt, és éppen a család, ami miatt lótunk-futunk és pénzt keresünk, marad háttérbe szorítva. Gyakran nemcsak a család, hanem saját spirituális életünk is kisebb hangsúlyt kap, mert anyagi szükségleteink kielégítése után sokszor csak kevés időnk marad a spiritualitásra. Pedig a lelkünknek is szüksége van a táplálékra, nemcsak a testünknek. Lelkünk, melyben – kivétel nélkül mindenkiében – benne van Isten egy darabja, egy kis isteni szikra, a pintele jid, szentségre, imádkozásra, tóratanulásra és természetesen jócselekedetekre áhítozik.

Ezt azonban nem szabad összekeverni az aszketizmussal. A zsidóság nem kívánja tőlünk, hogy kizárólag a lelkünknek éljünk. Hetiszakaszunk részletesen foglalkozik azzal, hogy mikor milyen áldozatot mutatnak be a Szentélyben, abból ki és mennyit ehet, és azzal is, hogy mit vesz fel mindehhez a kohén, vagyis a pap. Egy bekezdés szól a vér és bizonyos zsírok fogyasztásának tilalmáról, ami megint csak arra hívja fel a figyelmünket, hogy az életet tisztelnünk kell, és arra is, hogy nagyon oda kell figyelnünk, mit és hogyan eszünk. Ez pedig ismét a materiális dolgokkal való foglalkozás a spirituális emelkedés reményében.

A zsidóság nem fogadja el és nem tartja kívánatosnak az aszketizmust. Amit Isten megteremtett, az jó és hasznos, csak megfelelően kell bánnunk vele. Bölcseink azt tanítják, hogy ha a reggelünket egy pillanatnyi szentséggel kezdjük, ha akár csak egy icipici időt is szánunk Istenre napunk indulásakor, akkor az az egész napunkra hatással van. Ha odafigyelünk arra, hogy mindennapi tevékenységeinket a Tóra útmutatásai szerint végezzük, akkor az szentséggel tölti el legmateriálisabb pillanatainkat is.

Itt kapcsolódunk vissza a nyitó idézethez. A gabonaáldozat az ember materiális szükségleteinek szimbóluma, hiszen a gabona, vagyis a kenyér az egyik legrégebbi táplálékunk. Ha azonban valaki gabonaáldozatot hoz, abból csupán egy maréknyit égetnek el az oltáron, az összes többit megették.  Csak egy kis részt áldoztak teljes egészében az Örökkévalónak, a többit más módokon, testük táplálása által emelték magasabb spirituális szintre és hozták közel az Örökkévalóhoz. A korbán szó, melyet magyarul áldozatnak mondunk, ugyanis éppen ezt jelenti: közel hozni.

A maréknyi liszt a közvetlenül és tisztán Istennek szentelt idő. Általa a megmaradt liszt, illetve, a mi esetünkben, a fennmaradó idő is szentté válik. Az áldozatok részletezése után hetiszakaszunk a kohénok, vagyis a Szentélyben szolgálatot teljesítő papi család tagjainak felszenteléséről szól. Részletesen megtudjuk, hogy mit vettek fel, hogyan zajlott az olajjal való felkenés és milyen áldozatokat mutattak be ez alkalomból. Ismét csak: a lehető legmateriálisabb dolgok, melyek a lehető legmagasabb szentséghez kapcsolódnak. Külsőségek és belső szükségletek, melyek mind elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy megfelelően tudjuk szolgálni az Örökkévalót. Üzenet a számunkra is, most, amikor oly sokan szerte a világban nem hagyhatjuk el otthonainkat: Isten mindenhonnan elérhető. Fontos azonban, hogy ne feledkezzünk el közben saját magunkról, tiszteljük meg az Örökkévalótól kapott testet azzal, hogy minden nap felöltözünk – ahogy a papok is beöltöztek a szolgálathoz, és megfelelően táplálkozunk is – ahogy az áldozatoknak is megszabott rendje volt. Így tudunk egyre közelebb és közelebb kerülni az Örökkévalóhoz, és így jöhet el a végső és teljes megváltás.

Megszakítás