A tarnowi zsidó temető falát díszítő Dávid-csillagot vörös festékkel áthúzták és mellé az „A J” betűket festették, mely a neonáci szlengben az „Anti-Jude”, azaz zsidóellenesség kifejezés szimbóluma. A rendőrség vizsgálatot kezdett, de egyelőre nem értek el eredményt.

Tarnow polgármestere, Roman Ciepiela elítélte a bűncselekményt és kijelentette, hogy a lakosság kötelessége „mindent megtenni, hogy az erőszakos nyelvezet és a mások iránti gyűlölködés egyszer és mindenkorra eltűnjön a város közterületeiről”.

A Lengyelország déli részén fekvő Tarnow zsidó temetőjét a XVI. vagy XVII. században nyitották meg. A legrégebbről fennmaradt sírkő 1688-ból származik. Az 1976-ban nemzeti emlékhelynek nyilvánított temetőben összesen 3000 sírkő található. Tavaly 800 000 dolláros (246 millió Ft) költséggel végeztek felújítást a helyszínen. A munkálatok befejezését követően nem sokkal azonban már vandálok rongáltak a temetőben.

A második világháború előtt 25 000 zsidó élt Tarnowban, akik a település lakosságának felét tették ki. Többségüket a belzeci, plaszowi és auschwitzi lágerekben gyilkolták meg. A holokauszt után hétszáz zsidó tért vissza a városba, de az antiszemitizmus miatt nem volt maradásuk.

zsido.com

Forrás: Btnews