Az eseményen túlélőkből álló énekkórus is fellépett, amely tagjainak átlagéletkora 91 év.

Ötödik alkalommal rendeztek Izraelben szépségversenyt holokauszt-túlélők számára – adta hírül a Times of Israel. A versenyre összesen háromszázan regisztráltak és végül 14 fő került zsűri elé a vasárnapi döntő során.

Anna Grinis, a “Miss Holocaust Survivor” díj győztese két napos volt a második világháború kitörésekor és édesanyjával együtt menekült el a náci borzalmak elől. Megkoronázását követően a 75 éves, orosz származású hölgy így nyilatkozott: “Nincsenek rá szavak, hogy mennyire izgatott vagyok”.

Az izraeli esemény alatt vacsorával és zenével fogadták a résztvevőket egy haifai központban. A közel 1000 fős vendégség tagjai között jelen volt több Kneszet-képviselő és Yona Yahav, haifai polgármester, valamint Sara Netanjahu, az izraeli miniszterelnök felesége is.

“Önök mind túlélték a történelem legsötétebb időszakát, és mindenek ellenére az életet választották. Amellett döntöttek, hogy családot alapítanak, dolgoznak, és alkotnak, folytatják az életet. Önök már győztesek” – mondta Sara Netanjahu beszédében.

A rendezvény estéjén nemcsak a szépségverseny résztvevői kerültek a figyelem középpontjába. Az eseményen első alkalommal lépett színpadra az a túlélőkből álló énekkórus is, amely tagjainak 91 éves átlag életkorával világszinten is egyedinek számít.

Becslések szerint napjainkban közel 200 000 holokauszt-túlélő él Izrael államában.

zsido.com

Kép forrása: Times of Israel

Megszakítás