„Nagyon elkötelezett barátja vagyok Izraelnek” – mondta Milos Zeman az Európa Tanács Parlamentáris Közgyűlése előtt.

Izraelt támogatta felszólalásában Milos Zeman cseh államfő az Európa Tanács Parlamentáris Közgyűlése (PACE) előtt – közölte múlt héten a Jerusalem Post. A kelet-európai vezető John Howell brit képviselőtársa kérdésére adott választ, melyben azt a dilemmát vette fel: “hogyan hozható el béke a Közel-Keleten?”.

„A válaszom valószínűleg nagy csalódást fog jelenteni Önöknek” – kezdte felszólalását Zeman, aki így folytatta: „Izrael barátja vagyok… nagyon elkötelezett barátja Izraelnek, és ezért azt gondolom, hogy a közel-keleti béke elsősorban Izrael biztonságán alapul.”

„Ismerem az összes háború történetét 1948-tól kezdődően” – tette hozzá a cseh politikus. „Minden háború győzelmet hozott Izraelnek; de egy esetleges vereség az ország, a zsidó állam végét jelentette volna. Úgy gondolom, hogy sajnos néhány országban vagy mozgalomban – például a Hezbollah, Hamasz és a többi esetében – máig fennmaradt a vágy, hogy eltiporják Izraelt, elpusztítsák Izraelt”.

Beszéde zárásaként Zeman így fogalmazott: „Mit lehet tenni, hogy béke jöjjön a Közel-Keleten? Le kell fegyverezni a terrorista szervezeteket – elsősorban a Hamaszt és a Hezbollah-ot.”

A cseh államfő több alkalommal is nyiltan kiállt Izrael mellett a múltban. Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, nemrég az AIPAC (American Israel Public Affairs Committee) által megrendezett konferencia egyik vendégeként, Zeman beszédében is határozott támogatásáról biztosította Izraelt az évente ülésező gyűlés tagjai előtt.

zsido.com

Kép forrása: Ricochet

Megszakítás