Ennél kisebb Bibliát biztosan nem látott még! Feltéve, ha ezt látja.

Az Izrael Múzeum „Könyvek Oltára” című kiállításának 50. évfordulója alkalmából állították ki a Nano Bibliát, melyet az izraeli tudósokból álló Technion csapata készített – írta a JTA.

A 0,5 mm2-es chipre vésett Nano Biblia szabad szemmel csaknem láthatatlan; készítői szerint a nagysága csupán egy szem cukor méretével azonos. Az apró könyv első példánya 2009-ben készült el, melynek másolatát XVI. Benedek pápának ajándékozták izraeli utazása során.

Uri Sivan és Ohad Zohar, a Nano Biblia ötletgazdái olyan számítógépes program segítségével készítették el a könyvet, amely közel másfél óra alatt képes volt ion sugarakkal kivésni a 1 200 000 héber betűből álló szöveget. A kézzel írt Tóra tekercsek elkészítése lényegesen hosszabb időbe telik, akár másfél évet is igénybe vehet.

„A Biblia minden könyvnél jobban szimbolizálja az emberi civilizáció generációról generációra történő átörökítését” – mondta Sivan. „Megpróbáltuk ezt összekötni az új eszközökkel. Szeretnénk, ha az emberek kíváncsiak lennének arra a forradalomra, amely a szemeik előtt zajlik”.

Az április 20-án megnyitott kiállítás év végéig lesz látogatható az Izrael Múzeumban. A Technion Facebook oldalán közzé tett videóban pedig további részletek szerepelnek a kiállított Nano Biblia elkészítésének folyamatáról.

zsido.com

Megszakítás