A Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található egy 14. századra visszavezethető zsidó imaház, mely a feltárását követően a Budapesti Történeti Múzeumhoz került, akik a budai zsidókról szóló kiállítást rendeztek be itt. A kiállítás központi elemét a két feltárt, bibliai héber idézettel (a papi áldás és Hanna imájának részletei) tarkított szekkó adja, ezen kívül pedig néhány fali kiállítótábla informált a letűnt korról. Bár nem kifejezetten nagy térről beszélünk, nagy része így is kihasználatlan volt.

Most azonban az Egységes Ma­gyarországi Izraelita Hitköz­ség (EMIH) azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy a kiállítást nem­csak megújítja és vonzóbbá teszi, hanem újra élettel tölti meg az egykori imaházat: múzeumból zsinagógát csinál. A Táncsics 26. újra az ima háza lesz úgy, hogy edukációs jellege fejlődik és középkori hangulata is megmarad.

Az imaház újranyitásával ez a zsinagóga lesz a hazai Alt­neu­schul, vagyis a híres prágai zsinagóga „alteregója”, a magyar „ré­gi-új” zsinagóga. Mivel az ima­-

­ház eredeti berendezése a több, mint fél évezred forgatagá­ban nem maradt fent, az EMIH új bú­torokat készíttet, melyeket a népszerű Somlai Tibor belsőépítész tervezett meg.

Somlai a Tóra-szekrény, bi­ma, székek és paraván megtervezésekor ötvözte a gótikát és a zsidó szimbólumvilágot, melyek összességében jól harmonizálnak a középkori miliővel, mégis modern benyomást keltenek a minimalista, funkcionalitásra törekvő tömör tölgyből készülő tárgyak. Az átalakított tér mintegy 70 fő befogadására lesz alkalmas, ám már most tervek készülnek a további lehetséges bővítésekre is.

A középkori imaház az újraavatását Ros hásáná, az 5779. zsidó újév előtt fogják tartani 2018. szeptember 6-án.

A történelmi esemény fényét pedig rabbiavatás fogja emelni: Ráv Oberlander Báruch a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője, David Lau Izrael askenáz főrabbija, Menachem Margolin, az Európai Rabbiközpont vezetője és más rabbikiválóságok jelenlétében fogja rabbivá avatni Faith Ásert, egykori tanítványát, aki ekkortól az imaház rabbija lesz.

Az évezredes Várnegyed rabbija Faith Áser a hetekben költözik családjával az I. kerületbe, rabbisága első helyszínére – a Tóra fiatal tudósa eddig a Vasvári Pál utcai zsinagógában a má­sod­rabbi feladatait látta el. Az avatást követően az imaház Ros hásánákor kezdi meg működését, a nagyünnepeken kívül pedig péntek este és szombatonként tartanak majd itt istentiszteleteket, de Faith rabbi szeretné bevezetni a hétfő és csütörtök reggeli imákat is, a cél pedig természetesen a napi minján meghonosítása. Terveihez és működéséhez kérjük az Örökkévaló áldását és kívánunk sok sikert!

Megszakítás