Az amerikai humoristát ötnapos izraeli útja során Netanjahu is fogadta otthonában.

A közösségi médiában számolt be rendszeresen izraeli kalandjairól Conan O’Brien amerikai humorista, műsorvezető, aki múlt hét pénteken érkezett a zsidó államba ötnapos útjára. A híresség elsőként Tel-Avivról áradozott követőinek. „Muszáj megkóstolnotok a shakshukát!” – írta posztjában, miután megkóstolta a „közel-keleti lecsót”, majd a jeruzsálemi Óváros szépségeit is megcsodálta, végül pedig Benjamin Netanjahu otthonában is járt.

O’Brien azért érkezett Izraelbe, hogy egyik új filmjéhez forgassanak, és a „Conan Határok Nélkül: Izrael” című anyagát készítse el a stábjával – derült ki a Jerusalem Post írásából. A munka mellett a humorista természetesen az ország szépségeit is felkereste, a tengreparton készült fotóját „Shalom #Israel” felirattal osztotta meg követői között.

Amikor Benjamin Netanjahu és felesége vendégül látta otthonában, O’Brien az „elnöki ebbel”, Kaiyával is találkozott. Az eseményről szóló videót Netanjahu a Twitteren osztotta meg, és úgy tűnik, az amerikai vendégnek sikerült épségben megúsznia az amúgy gyakran harapós házőrzővel való találkozást.

zsido.com

Megszakítás