A tolerancia szükségességéről és az izraeli önkritikáról, a budapesti zsidó reneszánszról és a Chabad mozgalom szerepéről, valamint a magyar fociról és Dárdai Pál iránti tiszteletéről is beszélt Ilan Mor izraeli nagykövet a zsido.com–nak adott interjújában.
Ön négy éve nagykövet Budapesten, jövőre lejár a megbízatása. Hogyan tovább?
Bármennyire is szeretnék maradni, ez nem releváns kiindulópont. Hiába szeretem az országot, tettem szert számos jó barátra itt, és tartom érdekesnek a munkámat önöknél, a sorsom az, hogy tovább kell lépnem. 4+1 év állt rendelkezésemre, a megbízatás maximumát teljesítem. Mivel közszolga vagyok, a mandátumom lejárta után Jeruzsálemben a helyem.
Mennyire sikerült megvalósítani a terveit?
Még korai lenne részletesen válaszolnom. Jövőre, pár hónappal a távozásom előtt tegye fel ugyanezt a kérdést.
Ami a részeredményeket illeti, mi mindent emelne ki?
A diplomácia nem laboratórium, ahol pontosan kiszámítható az eredmény vagy az eredménytelenség. Sport hasonlattal élve, ez nem sprintfutás, sokkal inkább maratoni teljesítmény. Hosszú folyamat, amelynek én pusztán egy láncszeme vagyok, és amelynek a korábbi és a következő nagykövetek is láncszemei. Amit tapasztalok, az alapján van okom bizakodni munkám szükségességében. Bármerre járok, és én nagyon sokat utazom a magyarországi települések között, azt tapasztalom, hogy az emberek, akiknek Izraelről beszélek, odafigyelnek és reagálnak a szavaimra. Fiatalok, középiskolások, nemzetközi kapcsolatokról és politikatörténetről tanuló hallgatók előtt szoktam előadásokat tartani. Nekem elsősorban a magyar fiatalság a célközönségem. Az ő kérdéseikből, reakcióikból érezni, hogy érdekli és meglepi őket az „új” Izrael. A Facebook – klikkelésekből lehet látni, hogy mennyien folytatják velünk később is a kommunikációt azokról a településekről, ahol éppen jártunk előtte. Az ország, amit próbálok bemutatni nekik, az egy hétköznapi ország: a fejlett tudománnyal, stabil gazdasággal, úttörő számítástechnikával, világszínvonalú kultúrával, varázslatos turizmussal rendelkező, sikeres Izrael. Nem pedig a médiából állandóan hadiállapotban és terrorfenyegetettségben lévő állam.
Kínában, az Egyesült Államokban és Németországban is teljesített szolgálatot. Ezen országokhoz képest milyen munkahely Magyarország?
Németországra és Amerikára, mint működő és erős demokráciákra érdemes gondolni. Kína egy egészen más világ. Önöknél még mindig lehet érezni a kommunista diktatúra negatív hatásait. Például Izraellel kapcsolatban. Akárcsak a kommunista propaganda idején, most is úgy tekintenek Izraelre egyesek mint egy imperialista államra, amelyik elnyomja az arabokat. Ha nem is mondják ki direkten, azért lehet érezni hasonló típusú utalásokat. Németországban pontosan tudják, mi zajlik Izraelben, számos speciális kapcsolat van a két állam között, olyan együttműködési programok, amelyek nagyban segítik Izrael folyamatos fejlődését. Ezek első sorban a holokauszt miatt alakultak így. Az Egyesült Államok és Izrael nagyon hasonló országok – liberálisak, nyitottak, tisztelik a törvényességet és a demokrácia szabályait. Számos értékünk azonos. Persze sok bírálat is elhangzik kölcsönösen az országok között. Amikor kritika illeti hazámat a telepesek kérdésével vagy az emberi jogok megsértésével kapcsolatban, igyekszem minden helyzetben reálisan képviselni azt a képet, hogy itt nem fekete-fehér, igen-nem viszonyrendszerről van szó. A közel-kelet komplexitásának objektív és reális kontextusát igyekszem mindenáron képviselni. Fontos hangsúlyoznom, hogy Izrael bírálatát teljesen legitimnek tartom. Én nem címkézem meg a kritikusokat automatikusan antiszemitáknak akkor, ha valamit felrónak Izraelnek. Egészen addig, amíg ez a kritika át nem megy egy bizonyos határon. Ez pedig számomra a következő három eset: országom létjogosultságának megkérdőjelezése, Izrael démonizálása és egy olyan kettős mérce szerinti bírálat, amely alaptalan és igazságtalan. Ez nem más, mint az új antiszemitizmus. Egy elterjedőben lévő jelenség, amely Izraelt a világ összes zsidójának szimbolikus figurájaként képzeli, így tehát az országot ért bírálat a diaszpórában élő testvéreinkre is kiterjed. Ez az ostoba jelenség szerencsére Magyarországon csak elvétve érzékelhető, egy – remélem nem tovább erősödő – politikai csoportosulás formájában.
Kire gondol? A Jobbikra? Ma már a második legnépszerűbb parlamenti párt.
Valóban. De nagyon bízom abban, hogy meg fogják érteni, hogy Izrael démonizálása és az összeesküvés elméletek gyártása értelmetlen dolog. Meglehetősen sokat mond az a tény, hogy miközben folyamatosan azt hallani, hogy Magyarországot izraeli üzletemberek „vásárolják fel”, egyre több arab érdekeltség jelenik meg a szállodaiparban vagy más ingatlanpiaci folyamatban. Ennek a szóvá tételét eddig még nem hallottam. A párbeszéd embere vagyok, de csak olyanoknak vagyok partnere, akik reális keretek között, méltósággal és észérvekkel tudnak vitát folytatni tényekről és nem fantazmagóriákról.
Milyen ma Magyarország és Izrael viszonya?
Röviden: jó. Hosszabban: nagyon jó. E kapcsolat a két baráti állam között szoros és természetes, hiszen sok minden összeköt bennünket. Itt van Európa egyik legnagyobb zsidó közössége, Izraelben nagyon sok magyar származású ember él, továbbá a számos kormányközi egyezmény a felek között is a kapcsolatot erősíti, akár gazdasági, tudományos vagy épp kulturális keretek között. Mi nagyra értékeljük Magyarország támogatását az Egyesült Nemzetekben és az Európai Unióban is. E tekintetben semmilyen okom nincs panaszra.
Más tekintetben lenne oka rá?
Nos, úgy vélem, hogy Magyarország viszonya a holokauszt feldolgozásához még nem teljesen tisztázott kérdés. Úgy látom, hogy ennek értelmezése több nyitottságot kívánna a társadalomtól. Remélem, hogy ez az értelmezési, feldolgozási folyamat folytatódni fog, mindannyiunk közös épülésére. A tavalyi holokauszt emlékév programsorozata egy fontos és előremutató kezdeményezés volt a magyar kormánytól. Számos program és rendezvény zajlott, amelyeknek a híre eljutott a társadalom széles rétegeihez is. Ez mindenképpen fontos volt. Mivel idén Magyarország a soros elnöke a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetségnek, két egymást követő évben demonstrálja a kormány, hogy számára fontos a szembenézés. Ezzel követve Lengyelország vagy Németország példamutató múltfeldolgozását.
Említette, hogy a magyar zsidóság tekintélyes létszámban van jelen az európai zsidóság körében. Mi a jobb Izraelnek, ha minden zsidó bevándorol, vagy ha máshol is fennmaradnak erős zsidó közösségek?
Nekünk szükségünk van erős közösségekre a diaszpórában, mint ahogy a világ zsidóságának is fontos egy erős Izrael. Azokat, akik Izraelben akarnak élni, szívesen látjuk, de persze senkit nem akarunk erőszakkal odacsábítani. Bármerre is élnek zsidók, mi azt gondoljuk, hogy az adott országok kormányainak és törvényeinek védelmét kell, hogy élvezzék. Az adott államnak meg kell tudnia védeni állampolgárait. Például felkészültnek kell lennie olyan eseményekre, amilyenek Franciaországban, Belgiumban vagy Dániában történtek a közelmúltban. Azt jó, ha tudja mindenki, a világon bármerre is élnek zsidók, Izraelre mindig számíthatnak.
Mit gondol a magyar zsidó szervezetek működéséről? Különös tekintettel a tavalyi emlékévre és az akörüli kommunikációra?
Nézze, a bojkott a MAZSIHISZ egyoldalú kezdeményezése volt. Ez egy magyar zsidó szervezet és a magyar kormány közötti ügy, ezért nem rám tartozik. A bojkott belső ügye a magyar közösségeknek. Általánosságban szólva, a magyar zsidó közösség éppen annyira sokszínű és esetenként megosztott, mint más országok zsidó közösségei. Mindezzel a zsidó vallás és a zsidó kultúra sokszínűségét és sokrétűségét szemléltetik hitelesen. Azt, hogy mi nagyon heterogének vagyunk. Minden közösség a sajátosságával járul hozzá a zsidóság megjelenítéséhez. Nekem ez természetes. Nagykövetként minden közösséget egyformán fontosnak érzek. Minden csoporttal jó viszonyt ápolok, továbbra is járom a zsinagógákat, ismerkedem a közösség tagjaival, legyenek azok reformok, ortodoxok, Chabadnyikok – mindegyikre testvérként gondolok. Természetesen követem a közösségek belső közéleti történéseit, de mindezt független nézőpontból, elköteleződés nélkül teszem. A véleményemet megtartva magamnak.
Az utóbbi években egyre több magyar fiatal próbál szerencsét külföldön. Ön szerint mivel magyarázható, hogy azok, akik Izraelt választják úti célul, sokkal hamarabb visszafordulnak, mint azok, akik például Angliában vagy Németországban kísérleteznek? Mintha az „alijázásnak” alábbhagyott volna a népszerűsége.
Nos, mindezt szomorúan konstatálom. Ismerem a jelenséget, egyáltalán nem tölt el boldogsággal a tény, hogy sokan idő előtt feladják. Személy szerint ezt közös kudarcként értékelem. Az izraeliek kudarcának, hogy nem tudjuk kellőképpen integrálni az új bevándorlókat. Persze meg tudom érteni az emberek frusztrációját – Izrael nem könnyű hely ahhoz, hogy új életet kezdjünk. Az időjárás, a folyamatos terrorfenyegetettség nem különösebben marasztaló tényezők. Ugyanakkor mi sem vagyunk mindig kellően udvariasak az újakkal szemben. Sokszor túl direktek vagyunk, nincs időnk kedveskedésre – minden finomságot nélkülöző határozottságunk kellemetlennek hathat. Nincs kellő türelmünk. Jóval toleránsabbnak kellene lennünk azokkal a zsidó testvéreinkkel szemben, akik máshonnan, nehezebb körülményekből érkeznek hozzánk. Például az etióp zsidók kérdése – személy szerint is neheztelek magunkra azért, ahogyan viselkedtünk velük szemben. A függetlenségi nyilatkozatunkban is benne van, hogy zsidó szívünket és kezünket ki kell tárnunk minden zsidó testvérünk irányába ahhoz, hogy ők is államunk egyenjogú tagjaiként tudjanak boldogulni. Erre kellene emlékeznünk, időről-időre bele kellene néznünk nekünk, izraelieknek a függetlenségi nyilatkozatba. A mondat egy morális GPS-ként vezérelhetne bennünket.
Vallásos ember hírében áll, aki rendszeresen látogatja a zsinagógákat. Hova jár a legszívesebben?
Nem vagyok a szó szoros értelmében vallásos. Egy szekuláris izraeli vagyok, de 100 százalékosan zsidó. Kultúrámban, hitemben, gondolkodásmódomban. Zsidó identitásomat legjobban a zsinagógákban élem meg, de ez egy személyes spirituális élmény. A legtöbb magyar zsinagógában találkozom ezzel a személyességgel. Nem tudok kedvenc helyet, közösséget külön kiemelni.
Hogy érzi, melyik közösség teszi Magyarországon a legtöbbet azért, hogy a fiatal generációk zsidósága, kulturális identitása végre elszakadjon a negatív holokauszt-élménytől, és sokkal inkább egy reménytelibb, bizakodóbb szemléletet helyezzen a középpontba?
Szerencsére több ilyen irány van, és sok szervezet működése példamutató. Nem lehet elmenni a Chabad mozgalom és az EMIH oktatási munkássága mellet. Kimagaslóan fontos az, amit ők végeznek. A Scheiber és a Lauder iskolák tevékenysége is ide kívánkozik. De, ami a grass root-típusú zsidó-gyökerek megismertetését illeti – a Chabad elsőrangú munkát végez. Összefoglalva, nem véletlen és nem alaptalan az a vélekedés, hogy Magyarországon – elsősorban Budapesten – valóban van egy zsidó reneszánsz. Ehhez minden közösségi tag igyekszik hozzátenni a saját aspektusából.
Ha már az EMIH-et szóba hozta, mit gondol a Tett és Védelem Alapítvány tevékenységéről? Szükségesnek érzi a szervezet rasszizmus és antiszemitizmus ellenes monitoring munkáját?
Ez egy szükséges alapítvány, akárcsak a Németországban működő hasonló szervezetek. Fontos a szerepük abban, hogy objektíven tájékoztassák a társadalmat az esetlegesen előforduló atrocitásokról. Jó, hogy kooperálnak ismert magyar független szakértőkkel is – ez mindenképpen erősíti a hitelességüket. De fontos lenne hogy a közvélemény, a sajtó még aktívabban legyen beavatva az eseményekbe – jó hogy vannak tudományos elemzések, de úgy érzem, hogy a közvetett üzenet nem tud mindig kellőképpen és hatásosan megjelenni a nyilvánosság előtt. Például, hogy novemberben ennyi és ennyi atrocitás történt, ezen és ezen a konkrét helyen, és ez és az lehet a felelős a tettekért, vagy a hiányosságokért. Több tájékoztatás lenne szükséges például arról, hogy az igazságszolgáltatás milyen esetekben milyen intézkedéseket vetett be. Szóval nagyon jó munkát végeznek, de fontos hogy a köztudatban még erősebben megjelenjenek. Az eredményesség pontos és kellő mértékű ismertetésére nagyobb hangsúlyt lehetne fektetni.
Hallottam Önről, hogy nagy futball-rajongó. Azt azonban nem tudtam, hogy a magyar válogatottat előrébb tartja az izraelinél. Vagy az csak véletlen, hogy a hivatali irodájában a magyar térkép felett a magyar futballszövetség zászlója lóg?
Nagy tisztelője vagyok az önök futballjának, főleg ami a múltat illeti. Habár a jelenlegi kapitányukat, Dárdai Pált is nagyon kedvelem. Németországi megbízatásom idejében a Herta Berlin egyik legjobb védekező középpályása volt. Népszerű és közkedvelt szakemberré vált. Vele csak tovább léphet a magyar válogatott. Ezzel együtt valahova elbújt az izraeli csapat zászlaja, mert nekem nyilván egyenrangúan fontos mindkét válogatott sikere. Az viszont tény, hogy jelenleg még nincs meg az a varázslatos vonzerő a magyar nemzeti bajnokságban, ami a prioritásokat felrúgva, rendszeres látogatójává tenne engem is a stadionjaiknak.
Wallenstein Róbert