A kis régészek egy ősi falu romjait tárták fel Gus Ecionban.

A négynapos táborra, melyet Jeruzsálemtől délre, a Migdál Oz kibuc mellett fekvő Oz Vegáon természetvédelmi területen rendeztek, az egész országból érkeztek résztvevők. A program célja az volt, hogy a gyerekeket megismertessék a gyakorlati régészeti feladatokkal, élővé tegyék a számukra Izrael történelmét és a leletek segítségével gazdagítsák a nagyközönség és a tudományos világ tudását.

Az Oz Vegáon parkot három, brutálisan meggyilkolt fiatal emlékére hozták létre elrablásuk helyszínének közelében. 2014 nyarán, egy csütörtök este három diák hazafelé indult, hogy a jesivában végigtanult hét után a szombatot otthon tölthessék. Ám ők hárman, Ejál Jifrách, Gilád Sáár és Náftáli Frenkel soha nem értek haza. Arab terroristák elrabolták és nem sokkal később kivégezték őket. Holttestükre majdnem három hét kutatás után bukkantak rá, addig egész Izrael egy emberként imádkozott az épségükért és az előkerülésükért. A holttestek felfedezése után számos programot indítottak a fiúk emlékére, melyek közül az egyik ez a park, ahol táborhely, piknikasztalok, játszótér és zsinagóga is várja a kirándulókat és különböző rendezvények résztvevőit.

A leletek – különféle használati tárgyak és egy ház maradványai – a római korból származnak. A munka során nagy gondot fordítottak a járvány miatt bevezetett szabályokra.

A szakértő szerepét a polgári közigazgatási hivatal régészeti osztályának archeológusai, Meir Éjtán és Chánánja Hizmi töltötte be.

A nagy területre kiterjedt ásatások során számos agyageszköz került elő, egy korábban is ismert, de jelentéktelennek tartott kőfalról pedig kiderült, hogy feltehetően egy római korban emelt épülethez tartozott. Korábban már feltártak itt egy ősi szőlőprést és egy víztárolót is.

A régészek szerint ezen a területen egy közeli falu ipari negyede feküdt, ahol a környéken termesztett olívát és szőlőt dolgozták fel.

„Hálásak vagyunk a fiataloknak, amiért még láthatóbbá tették a zsidó nép gyökereit ezen a földön. Ez volt a tábor célja is: megerősíteni a nép és az ország közötti köteléket. A fiatalok részvétele a régészeti munkában kiemelkedő jelentőségű a cionista nevelés számára” – mondták a tábor szervezői.

„A tábort lezáró beszélgetésen a gyerekek kiemelték, hogy a fizikai munka milyen nagy örömöt jelentett a számukra. Így lehet igazi kötődést kialakítani Izrael földjével. Minél több energiát fektetünk bele, annál inkább erősebbé válik a kapcsolat. A kétkezi munka során a szív összekapcsolódik az anyafölddel. Emiatt származott a fiataloknak olyan nagy öröme és elégedettsége a kimerítő munkából” – tették hozzá.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás