A háborús helyzetre való tekintettel idén eltörölték a lág báomeri meroni zarándoklatot, írja az Arutz7. A döntést az izraeli hadsereg illetékesei hozták meg alapos mérlegelést követően.
„Miután az izraeli hadsereg felmérte a helyzetet és konzultált a releváns szervekkel is, az a döntés született, hogy 2024. május 24. és 27. között nem tartanak ünnepséget Meronban”
– áll a hadsereg közleményében. Meronban nyugszik Simon bár Jocháj rabbi, más néven a Rásbi, akinek halálozási évfordulóján, lág báomer napján tízezrek özönlenek a sírjához.
Rafi Milo, a polgári védelem főparancsnoka is megerősítette a hadsereg döntését, és hozzátette:
„A hozzáférhető statisztikák szerint az elmúlt években évente több mint 200 000 ember vett részt a hilulán [halálozás évforduló], és előfordult, hogy egyszerre ötvenezren tartózkodtak a komplexumban. Az információk felülvizsgálata és a nemrégiben készített helyzetértékelések alapján úgy találtam, hogy az esemény a jelen helyzetben életveszélyes helyzetet teremtene.
Az esemény kiemelkedő fontossága és hosszú évekre visszatekintő múltja ellenére, valamint a legfrissebb helyzetértékelések figyelembe vételével nem lehet a korábbi évekhez hasonló módon megtartani a zarándoklatot, és semmiféle ehhez hasonló gyülekezést nem teszünk lehetővé” – jelentette ki.
Milo azt is megjegyezte, hogy
az esemény időpontjához közeledve a polgári védelem lezárja a környék egyes helyszíneit, és korlátozásokat vezet be a gyülekezést illetően.
Az események alakulását természetesen figyelemmel kísérik, és amennyiben változás állna be a helyzetben, úgy annak megfelelően változtatják a korlátozásokat és az előírásokat is.
„A Hezbollah és a Hamász jelentős fenyegetést jelent Libanon felől, és elképzelhető, hogy rakétákkal és egyéb fegyverekkel támadják majd a helyszínt. Az elmúlt két hónapban több olyan, igen súlyos incidens is történt a környéken, melyek során rakéták és páncéltörő rakéták tucatjait lőtték ki a térségre. Ezek komoly sérüléseket is okoztak és valódi életveszélyt jelentenek.” Milo azt is elmondta, hogy a környéken nincs megfelelő védelem, és egy esetleges riasztás esetén nemcsak a bunkerek hiánya lehet sérülések forrása, hanem az is, ha nagy tömeg próbál minél rövidebb idő alatt védett helyre jutni.
„Fontos hangsúlyozni, hogy tisztában vagyok az esemény jelentőségével, és azzal is, hogy éppen ezen a nagyszerű napon sokan szeretnének ellátogatni a helyszínre. Azonban az emberek biztonsága és az életük megóvásáért való felelősségvállalás nagyobb súllyal esik latba, mint bármely más megfontolás”
– zárta a szavait Milo.