Pap a barátja, kocsonya az étele, halaf a munkaeszköze. Íme a miskolci rabbi, akinek hiányzik a tenger.

A jegyzettömb lapját, a lap sarkát szeli lehelet finoman a kés, a halaf. Csak a csukló mozdul, rémisztő rutin, erő benne semmi, mégsincs esély, hull a fecni.

Úgy volt, megnézhetünk egy kóser vágást, pár tucat csirke rituális konyhakésszé nemesülésének véres fázisát, de aztán mégsem, higiéniai ok, vallási ürügy, meg hát, „tudjátok”, ha közös fotón szerepel zsidó és vér, pár száz idióta azonnal solymosieszterezni kezd.

Szóval önökkel együtt lemaradtunk egy emelkedetten brutális élményről, de azért néhányszor tíz liter csirkevér nélkül is megér egy cikket Fuchs Joshua meg a kóserság története.

Fuchs Joshua rabbi és sahter. Nincs még negyven, de kóser mészárosként már túl úgy húszezer baromfin, s számos patáson.

Joshua ősei Kassa környékéről, az antiszemitizmus elől vándoroltak Amerikába, ő maga Floridában született vallását nem tartó családban.

Pontosabban annyira azért voltak vallásosak Fuchsék, mint az átlagos jenki zsidók: a tejeset nem keverték a húsossal, még eszcájgból, vercájgból is külön szett dukált, olykor benéztek a zsinagógába, szombat esténként összejártak gitározni, énekelni ismerősökkel, és megtartották a Bar-micvót, a tizenharmadik születésnapon magán- és vallásjogilag is nagykorúvá váló fiúgyermeknek dukáló örömnapi lakomát.

Joshua világi középiskolába járt, s tizenhét volt, amikor tanévnyi időre Izraelbe utazott, világot látni, nyelvet és Talmudot tanulni, abból baj nem lehet.

Ha csoda nem esett is vele Jeruzsálemben, életét átszabó impulzust azért kapott.

Megszakítás