Az önkéntesekből álló izraeli ZAKA lett az első olyan izraeli humanitárius segélyszervezet, mely együttműködik az Egyesült Arab Emirátusokkal.

Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok számára ez az első ilyen megegyezés, melynek ünnepélyes aláírására Dubaiban került sor, a DIHAD központjában. Az elsősorban háredi önkéntesekből álló ZAKA Kutató- és Mentőegység, valamint a DIHAD, a Dubai Nemzetközi Humanitárius Segély és Fejlesztési Szervezet képviselői közös memorandumot írtak alá, melyben megegyeztek „a két szervezet jövőbeni együttműködéséről a humanitárius segítségnyújtás terén nemzetközi krízishelyzetek és katasztrófák során” – áll a találkozó után kiadott hivatalos jelentésben, és így folytatódik: „az érintetteket a szükséges eszközökkel támogatják, bőrszíntől, nemzetiségtől, nemtől, vallástól és politikai véleményüktől függetlenül.” Ezen felül: „A két fél azt is bejelentett, hogy a ZAKA a 2021-es DIHAD elfogadott, aktív résztvevője”. Ez a Közel-Kelet legnagyobb olyan eseménye, melyen humanitárius segélyekkel kapcsolatos kérdéseket és a fejlesztés lehetőségeit tárgyalják meg.

A ZAKA elnöke, Jehuda Mesi-Záháv hangsúlyozta, hogy „hatalmas kiváltságnak” tekinti a lehetőséget, és ezen felül hozzátette, hogy nagyon hálás azért, hogy a ZAKA „az első izraeli humanitárius szervezet, mely együttműködési megállapodást ír alá a DIHAD-dal” az Ábrahám-megállapodás megkötését követően. „Nincs a békének nagyszerűbb kifejeződése, mint amikor önkéntes egységek szövetkeznek annak érdekében, hogy közösen nyújthassanak humanitárius segélyt és támogatást, valamint professzionális tréninget a kutatás, a mentés és a helyreállítás terén.” – mondta Mesi-Záháv.

A DIHAD és a Nemzetközi Tanácsadó Testület vezérigazgatója, dr. Abdul Szálám ál-Mádáni köszönetet mondott a ZAKA képviselőinek az Egyetértési Nyilatkozat aláírásáért. „Mélységes köszönetemet szeretném kifejezni Jehuda Mesi-Záháv úrnak, a ZAKA Kutató- és Mentőegység elnökének, valamint Mati Goldstein úrnak, a ZAKA Nemzetközi Mentőegység vezetőjének, amiért bizalmukat a DIHAD-ba fektették, és annak fenntartható projektjeibe, melyek az emberiség szolgálatát támogatják” – mondta ál-Mádáni, majd így folytatta: „Bizonyosak vagyunk abban, hogy a ZAKA részvétele a DIHAD-on óriási haszonnal jár majd, köszönhetően nagyszerű erőfeszítéseiknek és a humanitárius területen való szakértelmüknek, valamint annak, hogy hogyan kell egyes katasztrófahelyzetekre megfelelő szakembereket kiképezni.” Ál-Mádáni azt is hangsúlyozta, hogy büszke arra, hogy a ZAKA Izrael Államából elsőként csatlakozott a DIHAD Konferencia és Kiállításhoz.

A ZAKA részéről Mati Goldstein is megszólalt, és méltatta az egyezmény nagyszerűségét. Elmondta, hogy a két szervezet képviselői között lezajlott találkozók és egyeztetések nyomán jött létre a megállapodás: „Örömmel tölt el a létrehozott szakmai kapcsolat, mely bizonyosan minden résztvevő hasznára válik majd, figyelembe véve mind a ZAKA, mind pedig a DIHAD gyakorlottságát szakmai és működési téren egyaránt. Ez az új együttműködés megint csak vezető entitássá emeli a ZAKA szervezetet a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás mezején, és a DIHAD nagy és komoly partnerünk ebben” – zárta szavait.

zsido.com

Forrás: israelnewsstand

Megszakítás