Az izraeli főváros lakói a közösségi oldalakhoz fordultak az eltűnő macskák ügyében. A város bizonyos területeiről ugyanis – elsősorban a Náchláot és az Árnona negyedből – aggodalomra okot adó mennyiségben tűnnek el a cicák.

A macskákat a huszadik század első felében telepítették be az angolok az akkori palesztinai brit mandátum területére, hogy a felvegyék a harcot a várost elözönlő patkányokkal szemben. Az elmúlt nagyjából egy évszázadban a macskák az izraeli és elsősorban a jeruzsálemi utcakép szerves részévé váltak. 

Az emberek azonban az elmúlt időszakban egyre kevésbé merik saját házi kedvenceiket kiengedni az utcára, mert attól tartanak, hogy – ahogyan az már megtörtént – kettévágva találják meg a család kedvencét. Köztudott ugyan, hogy a jeruzsálemi városvezetés állatorvosi szolgálata működtet egy “Befogás, sterilizálás, mentés” elnevezésű programot, melynek keretében a befogott állatokat meddővé, illetve nemzésképtelenné teszik, hogy a macskapopuláció mérete ne haladja meg a megfelelő mértéket, a procedúrán átesett egyedeket saját korábbi élőhelyükre kell visszaengedniük.

Az is felmerült, hogy a macskák esetleg mérgezés következtében tűntek el, akár úgy, hogy patkánymérget ettek, akár úgy, hogy valaki szándékosan megmérgezte őket. Mások arra gyanakszanak, hogy valaki pénzt ad azért, hogy egyesek az elfogott macskákat más lakónegyedekbe telepítsék át. A károsultak mindenesetre panaszt nyújtottak be a Városi Állatorvosi Szolgálathoz, a rendőrséghez és a mezőgazdasági minisztériumhoz is.

A jeruzsálemi főpolgármester, Mose Leon nemrégiben száz macskaetető állomás létrehozását jelentette be a főváros különböző negyedeiben, hogy az utcai macskák ne maradjanak táplálék nélkül. Ezek az állatok ugyanis leginkább a nagy, nyitott hulladékgyűjtőkből szerzik táplálékukat, ám ezek a lelőhelyek egyre több helyen a föld alá kerülnek, így a macskák élelem nélkül maradnak.

Chája Beili, az Állatokkal Szemben Elkövetett Erőszakot Megelőző Jeruzsálemi Társaság menhelyének vezetője elmondta, hogy egy kollégája jelentése szerint nagyjából ötven macska tűnt el az ő kerületéből az elmúlt évben. Inez Lebel, a szervezet tagja szerint elképzelhető, hogy az állatok egy része a nyári forróság elől hűvösebb területekre menekült, és csak éjszaka bújnak elő, amikor kellemesebb a levegő, ezért nem látják őket a lakók.

A városvezetés tagjai mindenestre arra kérnek mindenkit, hogy a rettenetes hőségben ne feledkezzenek meg a patkányokat, egereket, skorpiókat irtó állatokról, és tegyenek ki nekik egy kis tálkában vizet, hogy szomjan ne haljanak.