Holokauszt-tagadó tankönyv a magyar közoktatásban

A Cartographia hamisan, zsidók nélküli világról tudósít

Az utóbbi hónapok sikertelen büntető- és polgári jogi törvényhozási kísérletei, amellyel a képviselők igyekeztek a gyűlöletbeszédet és a Holokauszt-tagadását szankcionálni, ismét ráirányítja a figyelmünket hazánk oktatási rendszerére. A tiltó és joghátrányt kilátásba helyező törvények a Holokauszt történelmi tényének tagadását, már csak egy folyamat végeredményét-következményét próbálja eliminálni, de nem tesz és persze nem is tehet semmit annak megelőzésére. 

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség levélben fordult Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez, hogy tegyen sürgős lépéseket az egyetlen ma forgalomban levő Középiskolai Történelmi Atlasz sürgős és halaszthatatlan módosításához és kiegészítéséhez. Ez az Atlasz az európai és benne a magyarországi zsidóság történetét gyakorlatilag negligálja és a kontinensnek, illetve hazánknak egy zsidóság nélküli történetét ábrázolja. Ha csak az Atlaszt tekintjük, így a középiskolai fiatalság nem részesül megfelelő ismeretekben és így kiszolgáltatottá válik a szélsőjobboldali szervezetek agymosásának. 

Az egyetlen, a Cartographia könyvkiadó által megjelentetett Középiskolai Történelmi Atlaszt négy-öt éven át használják a diákok és még az érettségi írásbeli vizsgára is magukkal hozhatják. Az atlasz bevezetőjében olvashatjuk, hogy a történelmi atlasz nemcsak az iskolai években, de azt követően is „eligazít a történelem útvesztőiben.” Bár a történelem tankönyvek tekintetében történt bizonyos előrelépés és maguk a tankönyvek is széles választékban állnak rendelkezésre, sajnos az egyetlen Középiskolai Történelmi Atlasz számos vonatkozásban elégtelennek bizonyul. Különösen aggasztó, hogy a zsidóság és a Holokauszt témájában az Atlasz eufémizmussal szólva is szűkszavú. A zsidóság a török kor után jelenik meg először a Kárpát-medencében bármiféle kulturális vagy gazdasági teljesítmény nélkül. A XIX. században a kultúrát ábrázoló térkép már tud néhány zsinagógáról, de zsidókról nem. Az atlasz vallási térképei közül egyedül az 1900-as térkép utal egy karikával arra, hogy Magyarországon is éltek zsidók. A többi vallási térképen Magyarország részletesebben szerepel, de ezek rendre csak a keresztény ágazatok bemutatkozására szorítkoznak. (Az iszlámmal néha kivételt tesznek, a zsidóval soha.) A zsidók a középiskolai történelmi atlaszban az ázsiai ókorhoz tartoznak. Belőle nem tudhatjuk meg, hogy Európában pl. Sevillában, Grenadában vagy Bonyhádon, vagy Nagykállón éltek egyáltalában zsidók is. Európa a történelme során – benne a jelenkor Európája is – a térkép szerint zsidómentes, „Judenfrei”. A kronológiában kétezer év alatt az európai történelem egyetlen zsidó vonatkozású bejegyzése így szól: „1942. Megkezdődik a zsidókérdés náci programja (jan. 20.)” (Sic!) 

Ezek után ne csodálkozzunk, hogy az Atlasz a Holokauszt szót egyáltalában nem ismeri. A kronológiai összeállítás szerint a Parlamentben nem szavaztak meg zsidótörvényeket, a térképek szerint gettók sem létesültek Budapesten és más városokban, és a falvakból sem vihettek el zsidókat, hiszen zsidók nem is laktak ott, mert egyáltalában zsidók nem is laktak Magyarországon. A Numerus Claususról, a varsói gettólázadásról és Raoul Wallenbergről tudhatunk a tankönyvekből, de az atlasz kronológiájából viszont nem. Fontos, hogy az atlasz önmagában is megfelelő ismereteket nyújtson. Nem hivatkozhatnak a tankönyvekre és nem jó, ha az atlasz, illetve a tankönyv által nyújtott ismeretek alapvetően eltérnek egymástól. 

Mindössze egyetlen kismértékű térképen (A II. világháború következményei Európában – Emberveszteségek (1939-1945)) szerepelnek valamilyen oknál fogva a zsidó áldozatok. Zsidók sem Európában, sem Magyarországon – az atlasz tanúsága szerint – nem játszottak számottevő szerepet, gyakorlatilag nem létezőkként vannak ábrázolva, akkor miért szerepelnek a zsidó áldozatok kiemelve és a keresztények miért nincsenek? 

Az oktatási rendszer felelősségét a jelenleg zajló folyamatban nem győzzük hangsúlyozni. A kormányzat feladata nem merülhet ki az Holokauszt-tagadás valamiféle jogi tilalmában. Nem elég pusztán a következmények esetleges szankcionálása, a problémát a gyökerénél kell megfogni és olyan új vagy módosított történelmi atlaszra van szükség, amely önállóan, a történelmi tankönyvek nélkül is a történelmi hűségnek és igazságosságnak megfelelően tükrözi a történelem valóságos menetét. Amíg ez nem történik meg, még ha sikerülne is törvényt elfogadni, a történelmi tudatlanság továbbra is Magyarország súlyos társadalmi és politikai problémája marad.