A holokauszt magyarországi ál­dozatainak emléknapján több vidéki városban is tartottak megemlékezéseket. A Hatvanban rendezett ünnepségről Lefkovics Péter számolt be lapunknak, aki felkért előadóként, Köves Slomó rabbi megbízásából tartott előadást, melynek mottója az volt: „Lehet-e jövőt építeni a holokauszt után?”

„Az egyik legszínvonalasabb ünnepséget Hatvan városa rendezte április 16-án. Helyszíne a Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola volt. A fő szervezője Jagodicsné Fehér Ágnes, történelem tanárnő volt. A megemlékezésen nem csak az iskola diákjai voltak jelen, hanem a város összes iskolája is képviseltette magát több pedagógussal és diákkal, így az aula zsúfolásig megtelt. A rendezvény helyszínén egy kiállítás megnyitására is sor került. A kiállítás a hatvani zsidóság közel 100 éves történetét mutatja be. A feltárás, a kurátori feladatok elvégzése, a tablók elkészítése mögött hosszú évek szívós munkája húzódik, melyet Bürg Judit és időközben elhunyt édesanyja végzett el. Bürg Judit volt a másik motorja a rendezvénynek. Az ünnepség egy nagyon megható vetítéssel kezdődött, majd a polgármester mondott ünnepi beszédet, ezután került sor az előadásra.

Zárásként a koronát a magas színvonalra Ádám Albert hetedikes diák tette fel, aki egy rendkívüli jól sikerült prezentációt mutatott be diákköri munkájáról, melynek címe: Holokauszt Hatvanban. Ráadásként Ádám Albert és mentortanára, Jagodicsné Fehér Ágnes kérdéseket tett fel a diákoknak az elhangzottakról, és az odaadó figyelmet bizonyította, hogy szinte versenyeztek a gyerekek a jó válaszokért.”

 

Megszakítás