Az egyik legfőbb vád a zsidók ellen – már azon túl, hogy ők irányítják a világgazdaságot és úgy általában a világot – az, hogy üzletet csinálnak még a Holokausztból is. Ezt hívják „holobiznisznek” szélsőjobbos körökben. A Vigyázó blog utánajárt, ki nyert 6 millió zsidó kirablásán és kiirtásán.

A blog számításai szerint nem a zsidók. A legtöbbet a németek kaszáltak, utánuk pedig a kelet-európai országok következnek a ranglistán. Az 1934. és 1945. között elrabolt német zsidó vagyon – melynek egy részét „váltságdíjként” fizetették ki az országból menekülőkkel, más részét a deportálásokkor kellett beszolgáltatni, vagy a koncentrációs táborokban kobozták el – mai értékén számítva legalább 240 milliárd dollárt ér. Ennek kevesebb, mint 15 százalékát fizette vissza a német állam eddig kárpótlás formájában.

A Vigyázó blog által hivatkozott kutatásból kiderül, hogy a háborús költségek legalább 30 százalékát a zsidóktól elrabolt javakból finanszírozták, de jutott belőle az 1940-es évek gazdasági fellendülésének beindításához is forrás. Így valójában a kárpótlást abból a nyereségből fizetik, amit a részben a zsidók vagyonából fellendített német gazdaság termel. „Ez a valódi holokausztüzlet, ami ma sem zárult le. – szögezi le a Vigyázó blog.

A elrabolt vagyon másik részét műtárgyak és judaikák alkották, melyek jelentős része sosem került vissza jogos tulajdonosaihoz. Szinte minden érintett ország, sőt az Egyesült Államok galériáiban és műgyűjteményeiben is találunk belőle darabokat.  Az elrabolt vagy megsemmisített szakrális tárgyak értéke felbecsülhetetlen és a nyomuk is nehezebben követhető, ám nemrégiben 103 magyarországi Tóra tekercset talált az EMIH a Nyizsnyij Novgorodi levéltárban.

A kelet-európai országokban a kárpótlásként visszafizetett összeg az elvett vagyon értékének 5 százalékát sem teszi ki. Ha ez biznisz, akkor nagyon rossz biznisz. Márpedig a szélsőjobbos sztereotípiák szerint a zsidók olyat nem csinálnak.

Munkatársunktól

Kép: vigyazo.blog.hu

Megszakítás