Egy friss felmérés szerint a holland zsidók nagy része igyekszik titkolni identitását.

A megkérdezetteknek csaknem fele fél felfedni környezete előtt zsidó származását – derül ki abból a kutatásból, melynek eredményeit nemrég publikálták Hollandiában. A felmérés során 557 főt kérdeztek meg, akiknek 43 százaléka mondta azt, hogy aktívan tesz zsidó származásának elrejtése érdekében, például Dávid-csillagos medálját vagy kipáját elfedi nyilvános helyeken.

A felmérés résztvevőinek 52 százaléka továbbá azt állította, hogy tapasztalatai szerint az utcán megjelenő antiszemitizmus erősödött a közelmúltban. És még ennél is többen (59 százalék) vallották azt, hogy a médiában is növekedni látják a jelenséget. Az online térben felbukkanó antiszemitizmus veszélyeit 82 százalékban erősítették meg a résztvevők.

A megkérdezettek válaszai alapján az antiszemitizmus erősen összefügg az Izrael-ellenességgel is: a holland válaszadók ugyanis 39 százaléka mondta azt, hogy kapott antiszemita megjegyzéseket és 89 százalékban ezek Izraelhez kapcsolódtak.

Az antiszemita viccek többsége leggyakrabban sztereotípiákra épülnek, ám sokan hallottak „tréfákat” gyártani a holokausztról is – olvasható az Arutz Sheva írásában.

zsido.com

Kép forrása: Arutz Sheva

 

Megszakítás