Raymond és Mirjam Rejnen Hollandiából vándorolt ki Izraelbe és a Gázai-övezet közvetlen közelében fekvő Náchál Oz kibucban telepedtek le. A terroristák gyújtóballonjai folyamatos munkát adnak a térség önkéntes tűzoltó egységéhez csatlakozott házaspárnak, így az egyenruha, a bakancs és a gázmaszk állandóan készenlétben áll házuk bejáratánál.

„Riasztás esetén nincs idő nekiállni keresgélni. Az is szerencse, hogy egy méretet hordunk, így csak egy felszerelésre van szükség” – mondta Mirjam és hozzátette, hogy a gyerekek miatt egyszerre csak egyikük megy oltani. Rejnenék autója sem mindennapi: állandó jelleggel egy 1000 literes, fecskendővel ellátott víztartályt hordozó utánfutó van utána kötve.

A házaspár komoly tapasztalattal csatlakozott az önkéntes egységhez: Hollandiában mindketten hivatásos tűzoltóként dolgoztak, mielőtt tavaly márciusban alijáztak volna három gyermekükkel. Mindössze öt nappal a „visszatérés menete” nevű arab terrorhullám kezdete előtt érkeztek, és már az első éjszaka hallhatták a légvédelmi szirénákat. „Emlékszem, a szomszédok átjöttek és megnyugtattak, hogy ez csak semmiség” – mondta Raymond.

Természetesen tudták, hogy nem Izrael legbékésebb területére költöznek, de abban bíztak, hogy az akkor már évek óta viszonylag csendes határszakaszon nem újul ki az erőszak. Ma már ők is ugyanolyan tapasztaltak, mint a kibuc alapító tagjai. A házukba egyszer aknagránát is csapódott. Szerencsére mindannyian a biztonsági szobában voltak, így nem esett bántódásuk. Nagyobb volt az ijedtség akkor, amikor az egyik légiriadó alatt az egyik fiuk nem tért haza és nem tudták, hogy merre van. Amikor megértették, hogy az otthonuk egy háborús zóna kellős közepén van, már későnek érezték, hogy továbbálljanak.  Miután feladták régi életüket Hollandiában, nem akartak újra csomagolni. „Miután alijázik az ember, nem könnyű még egyszer azt mondani, hogy gyerünk, költözzünk tovább” – mondta Raymond.

Mirjam elmondta, hogy a gyerekek feltették a kérdést: miért éppen egy olyan helyet választottak, ahol rakéták hullanak az égből. A szülők elmagyarázták, hogy milyen fontos Izraelben élni, s különösen annak déli részén. „Bárhol meghalhatunk. A közlekedési baleseteknek például sokkal több áldozatuk van, mint a terrornak” – mondta Raymond. „Amikor pedig nem állunk támadás alatt, nagyszerű itt élni” – tette hozzá.

Amikor a kibuc tagjai megtudták, hogy mivel foglalkoztak korábban, azonnal felkérték őket, hogy legyenek az önkéntes tűzoltó csapat tagjai. Mirjam egyébként újra ezt a hivatást választotta, és az Izraeli Természetvédelmi Hatóságnál dolgozik. Férje pályát változtatott, és a kibuc tejüzemében vállal munkát.

A gyújtogatási hullám váratlanul érte a kibucot. Eleinte felszerelésük sem volt, tűz esetén mindenki rohant és segített, ahogy tudott. Azóta a tűzoltóság önkéntes egységeket szervezett, melyek önállóan is kivonulnak, ha a saját településük mezőgazdasági területei lángra kapnak. Csak a múlt héten száz helyen lobbantak fel a lángok, az arabok által eregetett ballonoknak köszönhetően.

„Őszintén szólva a terrorhullám volt az, ami megkönnyítette a beilleszkedésünket a kibucba.  Ennél jobban semmi sem segíthette volna, hogy a közösség részévé váljunk. Megismertünk mindenkit és éreztük, hogy a hasznára vagyunk a közösségnek” – mondta Raymond.

Az évek alatt a terroristák egyre veszélyesebb módszereket találtak ki. Eleinte egyszerű papírsárkányokat, vagy lufikat használtak, melyekre benzinnel átitatott rongyot kötöttek. Ezek nem repültek messzire, ezért elsősorban a határmenti településen, mint amilyen Náchál Oz kibuc is, okoztak károkat. Manapság már robbanóanyagot is küldenek, például egy vállról indítható rakéta robbanófejét. A gyújtogatást pedig összefűzött ballonokkal végzik, melyek hat helyen is képesek tüzet okozni.

„Volt egy időszak, amikor a kormány úgy reagált a gyújtogatásra, mint a többi terrorcselekményre. Manapság azonban megint megengedőbb álláspontra helyezkedett. Ameddig nem lesz válaszcsapás, a helyzet változatlan marad. Miért is változna?” – mondta Raymond.  „Amikor a múlt héten bemondta a rádió, hogy helyreállt a nyugalom, csak nevettünk. A helyzet csak romlani fog” – tette hozzá.

zsido.com

Forrás: JPost

Megszakítás