A héber naptár 2448. évében, azaz a polgári időszámítás kezdete előtti 1313-ban került sor a Szináj-hegyi tóraadásra. Ekkor kaptuk meg a tízparancsolatot, és Mózes öt könyvét, bennük a 613 tórai parancsolattal. Ezt a történelmi pillanatot nevezzük mátán Torának, vagyis tóraadásnak.

 

Az Örökkévaló átadta nekünk a törvényeit, hogy megtartsuk és tanulmányozzuk azokat. Innentől kezdve a kiválasztott nép voltunk, és ezt a pillanatot ünnepeljük meg évről évre sávuot ünnepén. Nézzük, mi is történt ezen a napon, és hogyan jutottunk el addig:

Sziván (hónap) 1.: az Egyiptomból néhány héttel korábban kivonult zsidók elérik a Szináj-hegy lábát, és letáboroznak ott.

Sziván 2.: Isten azt mondja Mózesnak, hogy nemcsak a Tórát akarja átadni a zsidóknak, de a kiválasztott népévé is teszi őket, akik az Ő parancsolatait követik majd. A zsidók beleegyeznek.

Sziván 3.: amikor Mózes azt mondja a népnek, hogy az Örökkévaló neki mondja majd el a tízparancsolatot, és ő fogja továbbítani a népnek, a zsidók kijelentik, hogy magától a Mindenhatótól szeretnék azokat hallani.

Sziván 4.: Isten beleegyezik ebbe, miután Mózes átadta neki a zsidók kérését. A zsidók megkapják a parancsot a tóraadásra való felkészülésre. Két, vagy három napig készülődtek – a szöveg kétféleképpen értelmezhető – ennek megfelelően a tóraadásra sziván hó hatodikán, vagy hetedikén került sor.

Sziván 6., vagy 7.: a nagy pillanat: mátán Torá. A zsidók mennydörgésre és villámlásra, valamint a kürtök mély, erőteljes hangjára ébrednek. A Szináj-hegyhez közeledvén látják, hogy vastag felhő ül a csúcsán. Remegve gyűlnek össze a hegy lábánál, míg Mózes felmászik a csúcsra. A Talmud (Sábát 88b) szerint amikor az Örökkévaló elmondta a népnek a tízből az első két parancsolatot, az isteni hang erejétől az egész zsidó nép meghalt, és Istennek kellett őket életre keltenie. A maradék nyolc parancsolatot ezért, a nép kérésére, Mózes közvetítette nekik.

Bár az esemény neve, a tóraadás, arra utal, hogy az egész Tórát ezen a napon kaptuk, ez nem teljesen így van. Ezen a napon a tízparancsolatot kaptuk meg (mely valójában tíz mondás, ám több parancsolatot tartalmaz). A kőtáblákat is csak 40 nappal később kapta meg a nép. A név azonban megmaradt, mivel ez jelzi annak a folyamatnak a kezdetét, melynek során Isten megtanította nekünk az egész Tórát, majd még negyven napot vett igénybe, míg Mózesnak megtanította a Tóra többi részét, a nép pedig a negyvenéves vándorlás alatt, apránként tanulta meg.

Szarajevói hágádá: Tóraadás (XIV. sz.)

A tízparancsolat:

  1. Higgy Istenben
  2. Ne higgy más istenségekben
  3. Ne vedd a szádra hiába Isten nevét
  4. Tartsd meg a szombatot
  5. Tiszteld a szüleidet
  6. Ne ölj
  7. Ne paráználkodj
  8. Ne lopj
  9. Ne tégy hamis tanúbizonyságot
  10. Ne kívánd más tulajdonát

Voltak azonban kiválasztottak, akik már a tóraadás előtt is betartották az egész Tórát. Abban az időszakban ezt ők a saját akaratuk miatt tették így, és az Örökkévalóhoz való kapcsolatuk megegyezett annak a mélységével, amennyire megértették a parancsolatokat. A tóraadással azonban ez megváltozott: a Mindenható saját lényegét kapcsolta a Tórához, és azzal együtt adta át nekünk. Amikor mi megtartjuk a tórai parancsolatokat, Isten lényegével kapcsolódunk össze, attól függetlenül, hogy megértjük-e, illetve milyen mértékben értjük meg a törvényeket. Egy másik változás, amit a tóraadás magával hozott, az volt, hogy a parancsolatok már nemcsak spirituális síkon léteznek attól fogva, hanem a fizikai világra is komoly hatással voltak, és általuk szentebbé tehetjük az anyagi világot.

Tóraadás a Madárfejű hágádában (1300 k.)

Milyen csodák kapcsolódnak még a tóraadáshoz?

  • A Szináj-hegy alatt gyülekező zsidók látták a mennydörgést és hallották a villámlást, annak jeléül, hogy a lelkük összefonódott a spirituális világgal, ezért a normális természeti jelenségeket más síkon érzékelték. Más vélemények szerint éppen ellenkezőleg: látták a villámlást és hallották a mennydörgést, jelezve, hogy megtartották a földi élettel való kapcsolatukat, és az isteni kinyilatkoztatás hatalmas spirituális erejének megtapasztalásával sem tévesztették szem elől, hogy mi a céljuk és feladatuk a világban.
  • Isten hangja nem visszhangzott, mivel a Tóra úgy átjárta az egész világot, hogy a hangnak nem volt mibe beleütköznie.
  • Az abban az időszakban létező hetven nyelven hangzottak el az Örökkévaló szavai, hogy a világ minden népe megérthesse, és tudja, hogy minden parancsolat egyaránt fontos, beleértve Noé fiainak hét törvényét is.
  • Az Örökkévaló a midrás szerint egy hegyet tartott a zsidók feje fölött, ezzel kényszerítve őket a Tóra elfogadására.
Háromrészes máchzor: Tóraadás (XIV. sz. eleje)
Megszakítás