A telefonfüggőség komoly probléma napjainkban, sokan már ébredéskor telefonjukért nyúlnak, az elalvás pedig egyenesen elképzelhetetlen egy kis görgetés nélkül. Az alábbi cikkben Kylie Ora Lobell történetét dolgozzuk fel, aki arról mesélt a Chabad.org oldalán, hogyan sikerült függősége ellenére elhagyni a telefonozást szombaton.
Amikor hét évvel ezelőtt nekikezdtem a betérésnek, tudtam, hogy nehéz lesz elengedni a telefonomat szombat és az ünnepek alkalmával. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de azt is tudtam, hogy jó hatással lesz rám.
Tisztában voltam vele, hogy a telefon kijelzőjének a fénye kifejezetten nehezíti az elalvást. Azt is éreztem, hogy introvertáltnak tűnök miatta, mert minden eseményen lefelé bámultam a képernyőre. Magamtól is megállíthattam volna, de valahogy mindig is olyan személyiség voltam, akinek nehezére esik csak úgy jelen lenni a pillanatban. Más a helyzet viszont a számítógéppel, azzal nincsenek ilyen problémáim, simán tudom mellőzni a használatát. Annyira egyértelműen mondja ki a Tóra a szombati munka tilalmát, hogy nem is kellett rajta gondolkodnom. Mivel a számítógépemet többnyire munkára használom, így már a betérési folyamat kezdetétől félretettem Sábeszkor. A televíziónézés sem jelentett nagy kihívást, még előfizetésem sincs több csatornára.
De a telefon? Na az egészen más!
Tévesen meggyőztem magam arról, hogy a telefonozás nem számít munkavégzésnek, mivel kapcsolattartásra és kikapcsolódásra használom. Csak egyszer kell felkapcsolni a fényt, utána úgy marad. Ha az akkori barátom (ma már férjem) épp nem volt a városban, akkor picit felmentem a Facebookra, hogy ne érezzem magam olyan egyedül.
Továbbhaladva a betérési folyamatban egyre több törvényt tartottam meg. Végül egyetlen dolog maradt hátra, a sábeszi telefonozás. Eljutottam arra a pontra, hogy már csak figyeltem az értesítéseket az ünnepek és a szombat alkalmával – kivétel Yom Kippur, mert az túl fontosnak tűnt a kezdetektől fogva -, de nem válaszoltam az üzenetekre, mert azt már munkavégzésnek minősítettem. Nem tettem közzé tartalmat sem, mert nem akartam rossz példát mutatni.
Mélyen belül mégis szégyent éreztem. Körbenéztem a zsinagógában és azt gondoltam: biztos, hogy itt én vagyok az egyetlen, aki ma megnézte a telefonját. Úgy éreztem, hogy nem illek bele a közösségbe.
Aztán egy Sábát alkalmával végül úgy döntöttem, feladom a mobilozást, pontosabban a férjem győzött meg róla, hogy elrontja az ünnepi hangulatot és nem tudtam vitatkozni az érveivel.
Nehéz 25 óra volt így elsőre, de megcsináltam. Miután lezajlott a Hávdálá és visszakapcsoltam a telefonomat, láttam, hogy semmi fontosról nem maradtam le. Szóval a következő héten ismét bátorkodtam letenni a telefont és ismét sikerült. Nem történt másképp a következő héten sem.
Egy ideje már okostelefonmentes voltam az ünnepek és a szombat alkalmával. Majd elérkezett a Ros Hásáná és úgy éreztem, ez a nagy teszt. Simán letettem a telefonomat Pészáhkor és Sávuotkor is, ami több napot jelentett egymás után.
De egy egész Szukkotot végigcsinálni telefon nélkül?
Eldöntöttem, hogy nem aggódom. Ahelyett, hogy a munkára koncentrálnék, elmélyedek az ünnepekben és igazán megélem őket.
A tanulótársam azt mondta, hogy az Örökkévaló sokkal erőteljesebben van jelen ezeknél az ünnepeknél. Arra gondoltam, hogy ha ez így van, akkor mindent beleadok, hogy megtapasztaljam.
A ros hásánái étkezések alkalmával mondtam egy-két dvár tórát és a vendégeket is megkértem, hogy ők is beszéljenek egy kicsit. Énekeltem dalokat, időt töltöttem a családommal, barátaimmal és úgy döntöttem, hogy pihenés helyett fennmaradok. Különleges élmény volt.
Mindig féltem Jom Kippurtól, pedig nem akartam. Ez a férjem kedvenc ünnepe. Elmagyarázta, hogy ezen a napon félretesszük önmagunkat és a materiális szükségleteket, helyette az Örökkévalóra fókuszálunk. Meg akartam tapasztalni. Gondolkodtam az elmúlt év hibáin és azon, hogy miben szeretnék fejlődni a következő évben és imádkoztam Hásemhez. A szokásos pihengetés helyett tórai szakaszokat tanultam a zsinagógában. Úgy éreztem, hogy még sosem volt ilyen könnyű a böjt.
Szukkotkor építettünk sátrat, gyönyörűen feldíszítettük. Körülbelül harminc főt láttunk vendégül és minket is meghívtak a barátok, szomszédok. Ettem a szukkában, élveztem a zsinagógai dallamokat, énekeltem és tapsoltam.
Az őszi ünnepek végeztével szomorúságot éreztem, amire még nem volt példa korábban. Először éreztem, hogy igazán belemerültem az ünnepekbe és hogy valóban megerősítettem a kapcsolatomat az Örökkévalóval. Azt hiszem ez nagy részben köszönhető a telefonom lerakásának.
Megtanultam, hogy ami a Facebook és az emailek világában történik, nem az élet legfontosabb aspektusa. Csupán egy zavaró tényező, ami elvonja a figyelmemet az igazi dolgokról. Az igazi lényeg pedig nem más, mint az Örökkévalóval és a környezetemmel való kapcsolatom mélyítése. Rájöttem, hogy mi számít igazán az életben és nem fordulok vissza többé.