1943 augusztusában, amikor a náci népirtás már teljes gőzzel folyt, az etióp zsidók az ország uralkodójához, Hailé Szelasszié császárhoz fordultak, és arra kérték, hogy fogadja be az üldözött európai zsidókat és segítse letelepedésüket az etiópiai zsidó falvakban.

Korábban az Etiópia felett 1936 és 1941 között uralkodó fasiszta diktátorban, Benito Mussoliniben is felmerült, hogy az olasz zsidókat Etiópiában telepíti le, de végül elvetette ez ötletet. Abban az időben a helyi közösség mintegy 50 000 tagot számlált, és főleg Gondar megye falvaiban éltek.

Az afrikai menekülő útvonalról annak idején a palesztinai brit mandátumterület legjelentősebb lapja a Palestine Post (a mai Jerusalem Post elődje) is beszámolt: „A zsidók abesszínai bevándorlásának lehetőségéről tárgyalt Etiópia egyik minisztere az Agudath Israel szervezet két vezetőjével Londonban. A falasa (etióp zsidó) közösség egyik vezetője elmondta, hogy szeretnének segíteni az európai zsidóságon, és várják őket falvaikban”.  A lap úgy értesült, hogy az országába 1941-ben visszatérő uralkodó, akit a megszálló olasz csapatokat elűző britek segítettek vissza trónjára, érdeklődését és támogatását fejezte ki a terv iránt, és megemlítették, hogy már 1500 görög menekült érkezett Abesszíniába, köztük a thesszaloniki zsidó közösség tagjai.

A császár számára, akit az etióp hagyomány Salamon király leszármazottjának tekint, és hivatalos címe szerint „Júda hódító oroszlánja”, fontos volt országa zsidó közössége és szimpatizált a cionista mozgalommal is. 1936-ban Jeruzsálembe is ellátogatott, és ott készítette elő az olasz hódítás elleni diplomáciai ellenlépéseket. Szelasszié baráti viszonyt ápolt a meggyőződéses cionista Orde Wingate-tel, aki a brit hadsereg különleges alakulatának, a Gideon Force-nak volt a parancsnoka, mely alakulat fontos szerepet játszott a fasiszták kiűzésében.

A tárgyalásokon fontos szerepet játszott Harry Goodman, az ortodox Agudath Israel világszervezet képviselője, aki a Jewish Weekly hetilapot vezette, és rádióüzeneteket küldött a náci megszállás alatt élő zsidóknak. Az olasz megszállás alatt az etióp zsidók is sok üldöztetésnek voltak kitéve, de az ország felszabadulása után elérkezettnek látták az időt, hogy távoli hittestvéreik segítségére siessenek. Sajnálatos módon addigra már nem sok lehetőség volt a távozásra a náci uralom alá került zsidók számára, és a befogadási akció nem válhatott valóra.

zsido.com

Forrás: JPost

 

Megszakítás