Hogyan (nem) lehet betérni a zsidóságba?

 A zsidóság egyedülálló nemzetvallás, amely nem térít, de lehetővé teszi a csatlakozást azok számára, akik elfogadják feltételeit * Betérések a történelem folyamán * A betérés alapszabályai * Csak szakavatott, három, világszerte elismert rabbiból álló kollégium téríthet be * Miért követelik meg a betérttől azt, amit a született zsidótól nem várnak el? * A vegyes házasság tragédiáját nem lehet további tragédiával tetézni * A betérési probléma Izraelben: ki álijázhat, kit ismer el zsidónak a belügyminisztérium, és kit a rabbinátus? * A zsidóság nem ismeri a „félzsidó” fogalmát: a mérvadó az anya

„Jaj, rabbi úr, adjon már egy papírt, hogy zsidó vagyok! Mibe kerül az magának?…” A rabbi úr próbálja magyarázni, hogy az nem csak úgy megy, a dolgoknak megvan a maguk menete, jöjjön a hölgy a jövő héten… A hölgynek — okkal vagy ok nélkül — az a benyomása támad, hogy a rabbi úr és ő egyre gondolnak. A következő héten hát, amikor újra megjelenik, egy bélelt borítékot próbál a rabbi úr kezébe vagy zsebébe csúsztatni. A rabbi úr megsértődik.

 Ez a jelenet persze csupán a fantázia szüleménye, és természetesen nem Budapesten játszódik. A világon sehol sem adnak papírt a betérésről — legfeljebb Amerikában, néhány úgynevezett reformrabbinál, de azoknál sem „csak úgy”, hanem több száz dollár ellenében, méghozzá előzetesen kialkudott tarifa szerint. Újabban Moszkvában, Vilnában és Rigában is árulnak jó pénzért zsidóságot igazoló okiratokat. Ezektől azonban a nem zsidó nem válik zsidóvá.

Akkor hát mitől? Lehet-e egyáltalán csatlakozni a zsidósághoz, vagy bele kell születni? Mi is tulajdonképpen a zsidóság: vallás, faj, kaszt, vagy egynyelvű nép, nemzet, amelynek tagjai egy területen élnek? Ezeket a kérdéseket érdemes megtárgyalni már csak a sok tévedés, félreértés, félremagyarázás eloszlatása kedvéért is. Nincs alkalmasabb idő erreSávuotnál, a Tóra-adás ünnepénél. Ezen az ünnepen, a Sínai-hegy lábánál, a Tan átvétele alkalmából, a Tóra által lett zsidóvá a zsidó nép. Sávuot ideje azért is alkalmas a betérésről való elmélkedésre, mert a hagyomány szerint ekkor olvassák fel a zsinagógákban Rut könyvét, amely a moábita Rut betérését írja le. „Néped népem, Istened Istenem” — mondja Rut Noéminak, ezzel egyszer s mindenkorra meghatározva a zsidóság nemzetvallás jellegét. A zsidó vallás, a judaizmus, a zsidó nép vallása, sőt ma már — amikor újra van zsidó állam — a zsidó nemzeti állam vallása is. Lehetnek izraeli állampolgárok a más valláshoz tartozók, de nem lehetnek a zsidó nép tagjai.

GÉR CEDEK

A zsidósághoz lehet csatlakozni, ha a betérni szándékozó elfogadja azt az alapelvet, hogy a betérés a zsidó vallás feltételei, szabályai, kritériumai alapján történik, nem pedig az ő szubjektív elképzelései szerint. A zsidóság elismeri a betérés lehetőségét: a Talmudban aMászechet gérim traktátus ennek szabályaival foglalkozik. A Rut esetéből levezetett szabályok figyelembe veszik a betérés módozatait és a betérni szándékozó indítékait is.

 A bibliai időkben kétféle prozelitát — héberül gért — különböztettek meg: a gér tosávot és a gér cedeket. Gér tosáv volt az a nem zsidó, aki a zsidók között, Izrael területén élt, de nem tért be, és nem fogadta el a Tórát. Elég volt, ha betartotta a hét noáchita törvényt: Noách fiainak hét törvénye az emberi civilizáció alappilléreit képezi. A gér tosávok kötelesek voltak elfordulni a bálványimádástól, illetve a Moloch-kultusztól, de nem voltak kötelesek kósert enni, szombatot tartani és így tovább. A zsidók nem keveredtek velük. A Szentély pusztulása óta nem létezik a gér tosáv fogalma.

gér cedek kategóriájába tartoztak a szabályosan betértek, akik elfogadták a zsidóság vallási és erkölcsi kódexét, a Tórát, és betartották a parancsolatokat. Ilyen volt Rut, akitől Dávid királyunk származott, és akit bölcseink „a királyság anyjának”, imá sel málchutnak tituláltak. A Talmud több ismert személyiséget említ, akik a bibliai időkben tértek be: Jitrót, Ráchávot, Nebuzrádánt, a babilóniai király hadvezését és másokat. A Midrásszerint már az Atyák idejében is voltak betértek, akiket Ábrahám és Sára tanított meg az egyetlen, láthatatlan Isten tiszteletére (Brésit Rábá 39.) Egy másik midrási forrás szerint Ábrahám és Sára maga is „betért” volt, hiszen ők voltak az első monoteisták a földön(Bámidbár Rábá 8:9.).

 Néha egész népcsoportok tértek be, mint például az egyiptomi kivonuláskor a zsidókhoz csapódott csőcselék, az erev ráv, amelynek tagjai a Tóra-adáskor váltak zsidókká. Voltak, akiket elutasítottak, mert betérési szándékuk nem volt őszinte: Dávid és Salamon királysága alatt 150 000 betérni szándékozót tartottak nyilván, de nem fogadták be őket, mert attól tartottak, hogy csupán a virágzó zsidó királyság előnyei vonzóak számukra.

Az elmondottakból kiderül, hogy a zsidóság nem térít: nem foglalkozik „lélekhalászattal”, és nem szorgalmazza nem zsidók betérését. Megelégszik azzal, hogy aki zsidónak született — vagyis zsidó anya gyermeke –, maradjon meg zsidónak, és gyakorolja ősei vallását.

TÖRTÉNELMI NAGYSÁGOK A BETÉRTEK KÖZÖTT

Aki meggyőződéssel vallja a zsidóság igazságát, és őszinte szándékkal közeledik hozzá, azt a zsidóság jó szívvel befogadja, ha hajlandóságot mutat a zsidóság megismerésére és a tudnivalók elsajátítására. A Tóra harminchat helyen figyelmeztet a gér, pontosabban agér cedek szeretetére, érzékenységének tiszteletben tartására, megbántásának, múltja felhánytorgatásának tilalmára. A betértet ugyanolyan elbírálásban kell részesíteni, mint a született zsidót.

  A zsidó történelem egy sor Talmud-tekintélyt és egyéb nagyságot ismer — hogy csak Onkeloszt, Ákilászt, rabbi Ákivát, rabbi Méirt vagy még előttük Smáját és Ávtáljont említsük –, akik betértek leszármazottai voltak. A Talmud szerint előfordul, hogy a betértek „rossz fényt vetnek” a született zsidókra, mivel odaadóbban tartják be a parancsolatokat, és a született, de kevésbé hithű zsidók szégyenben maradnak mellettük. Annyira ment a betértek elismerése, szeretete és egyenjogúsítása, hogy a napi Ámidá imában, a Tizennyolc áldásban, külön áldást biztosítottak számukra „az igazakkal, a jámborokkal és népünk nagy öregeinek maradékával” együtt. Az imában és az asztali áldásban a betért együtt mondhatja a született zsidókkal: „…amit adtál őseinknek…”, mert befogadásától kezdve új embernek számít; bölcseinkkel szólva „a betért olyan, mint a ma született gyermek” (Jevámot 22.). Ha a Tórához szólítják, akkor is mondhatja: „…aki kiválasztott bennünket a népek közül, és nekünk adta Tóráját…” — válaszolja Maimonides Ovádjá, a prozelita kérdésére.

Láthatjuk, hogy a betért teljesen egyenrangú a született zsidóval. Megkülönböztetni csak pozitív értelemben lehet. Nem szabad kérdezgetni arról, hogyan élt „azelőtt”, nem szabad emlékeztetni, mit csinált, amikor még nem volt zsidó, mert ezzel megbántanánk, érzékenységét sértenénk. Mindez azonban csak azokra érvényes, akik kötelező érvénnyel elfogadták a zsidóságot, és a szabályok betartásával tértek be. Melyek hát ezek a szabályok?

A „LEBESZÉLÉS”

 Szögezzük le: a szerző nem rabbi, és nincs felhatalmazása arra, hogy nem zsidókat betérítsen. Fontosnak tartjuk, hogy részletesen megtárgyaljuk ezt a kérdéskört, amely Magyarországon ma nagyon is aktuális problémákat rejt magában. Az itt ismertetett alapelvek azonban nem hatalmazzák fel leírójukat a pászkenolásra, és nem helyettesítik sem a Sulchán Áruchot, sem a megbízható, avatott vallási szaktekintélyt, vagyis a három istenfélő, tudós rabbiból álló bét dint, amely betérítési ügyekben az egyetlen illetékes fórum.

A zsidóság alapszemlélete a betéréssel szemben a lebeszélés. Már a Talmud leszögezi: ha egy nem zsidó be akar térni, megpróbálják eltéríteni szándékától, elmondván neki, milyen nehéz zsidónak lenni, mennyi bú-baj, córesz, üldöztetés jut ki a zsidóknak. Ha mégis erősködnék, hogy be akar térni, megpróbálják földeríteni, milyen indítékok vezették erre a lépésre. Az anyagi érdek vagy házassági szándék nem megfelelő indok, ellenkezőleg, ok az elutasításra. A zsidóság csak olyanokat hajlandó befogadni, akik meggyőződésből fordulnak felé.

 Ha a bét din számára világossá vált, hogy a szándék igaz, akkor elmagyarázzák a jelöltnek a betérés módját. Először is tanulnia kell. El kell sajátítania a judaizmus alapjait, mégpedig nem egy — jól-rosszul összeállítgatott — „tankönyv” alapján, hanem oly módon, hogy megtanulja, mi az, amit magára vállal. A betérés lényege ugyanis nemcsak a férfiak körülmetélkedése és a rituális fürdőben való megmerítkezés, hanem a zsidóság elfogadása és annak kijelentése, hogy a betérő kötelezőnek tartja magára nézve a zsidóság parancsolatainak szigorú betartását: a szombat, a kóser étkezés, a családi élet tisztaságának törvényeit, és mind a többit is.

Amit szabad a zsidónak…

Nemcsak Magyarországon, hanem a világ más tájain is gyakran fölmerül a logikus kérdés: miért követelünk meg a betérőktől olyasmit, amit nem várunk el a született zsidóktól (sőt egyes „rabbik” sem tartanak magukra nézve kötelezőnek)?

Az amerikai alkotmány előírásai szerint az állampolgárságért folyamodónak öt évet kell várnia, le kell vizsgáznia angol nyelvből, valamint az Egyesült Államok földrajzából és történelméből. Az Amerikában született csecsemő azonban automatikusan amerikai állampolgár lesz, még ha egész további életében egy szót sem beszél angolul, nem tudja, hány államot jelképez a csillagos-sávos lobogó, és merre hömpölyög a Mississippi. Az amerikai törvényhozást nem lehet elfogultsággal vádolni: az állam szeretné, ha a bennszülöttek is tisztában lennének a tudnivalókkal, de nem áll módjában rákényszeríteni őket. A bevándorlókkal más a helyzet.

Hasonló a helyzet Magyarországon az autóvezetői jogosítvány esetében is. Aki a vizsgán kanyarodáskor elfelejti bekapcsolni az irányjelzőt, azt irgalmatlanul elvágják. Akinek viszont már megvan a jogsija, az azt csinálhat, amit akar — amíg a rendőr el nem kapja, vagy a saját kárán meg nem tanulja, hogy jobb lett volna betartani a szabályokat.

IDŐZÍTETT BOMBA

 Nyilvánvaló hát, hogy a betérés lényege a zsidóság elsajátítása, elfogadása és kötelezettségvállalás a törvények betartására. A körülmetélés és a mikvában való megmerítkezés fontos, de csupán külsődleges, technikai eleme a zsidóság elfogadásának. Ha a férfi nem hajlandó körülmetéltetni magát, vagy ha egy nő nem hajlandó elmenni a mikvába, ezzel kinyilvánítja, hogy betérési szándéka nem komoly. Ha azonban elvégzi ezeket a teendőket, s ugyanakkor kijelenti vagy érzékelteti, hogy formalitásnak tekinti őket, s nem tartja fontosnak a zsidóság alaptörvényeinek betartását, akkor mindez fikció csupán. Az angol királyi ház férfi leszármazottait is körülmetéltetik, mert abban hisznek, hogy ez egészséges dolog — de ettől még az angol hercegek nem lesznek zsidók.

Magyarországon ma a leggyakoribb indíték a betérésre a vegyes házasság: a már létrejött és a leendő egyaránt. Mindkét helyzet szerencsétlen a zsidóság szempontjából, és mindkettő magában hordja a kudarcot, ha a betérés csak formális. A betérés mint a vegyes házasság katalizátora, abszurdum. Ha viszont a vegyes házasságban élő, nem zsidó asszony — akinek így a gyermekei sem zsidók — komoly, alapos mérlegelés után határozza el, hogy ha már zsidó férfihoz ment feleségül, életét a zsidósághoz köti, akkor a rabbik manapság enyhébb elbírálásban részesítik, hiszen a vegyes házasság de facto már megtörtént.

 Az izraeli bevándorlás szempontjából a dolognak — úgy vélem, sajnos — nincs jelentősége. Ugyanis a jelenleg érvényben lévő izraeli hazatérési törvény, a Chok HáSvutszerint az igazolhatóan zsidók családtagjai automatikusan megkapják a beutazási engedélyt, az állampolgárságot és mindazokat a jogokat, amelyek a zsidó új bevándorlókat megilletik.

A törvény liberálisnak tűnik, de időzített bombát rejt magában. A családtagja révén bevándorolt nem zsidó ettől állampolgár lesz ugyan, de nem válik zsidóvá: a zsidóságot ugyanis nem állami intézmény, a belügy- vagy a befogadási minisztérium állapítja meg, hanem a rabbinátus. A belügyminisztérium tisztviselője ezekben az esetekben nem tölti ki a személyi igazolvány „nemzetisége”, illetve „vallása” rovatait. Amikor azután az illető vagy a gyermeke házasodni készül, és a rabbinátussal akad dolga, kiderül, hogy nem zsidó — amit ő eddig is tudott –, és az időzített bomba robban. Köztudott, hogy a betérés elismerten vallási aktus.

Sem Izraelben, sem a zsidó világ más központjaiban nem fogadják el azoknak a rabbiknak vagy rabbiságoknak a betérítéseit, akik az előírásokat nem veszik komolyan, és nem ragaszkodnak szigorúan a háláchá utasításaihoz, nem győződnek meg elég alaposan a betérni szándékozó indítékairól és megszerzett ismereteiről. Ugyanígy nem fogadható el a betérítési okmány, ha olyan rabbi írta alá, akit nem ismernek el a háláchá szigorú betartójaként.

 Ezért hát sem Izraelben, sem másutt semmiféle világi hatóságnak nincs joga ahhoz, hogy nem zsidókból egy — vagy akár több — tollvonással zsidókat „csináljon”. A reform-„rabbik” és egyéb sarlatánok mesterkedései tehát eleve kudarcra vannak ítélve. Ha sikerül is a „református” — vagy akár konzervatív — betérítést valamilyen úton-módon bejegyeztetni az izraeli belügyminisztériumban, a rabbinátus akkor sem ismeri ezt el, márpedig ebben az ügyben az izraeli főrabinátusé az utolsó szó.

„Félzsidó” nincs

 A „félzsidó” fogalma, amelyet az utóbbi években egyre gyakrabban használnak, nem létezik. Akit zsidó anya szült — vagyis akinek az anyja zsidó volt, amikor ő megszületett –, az zsidó, tekintet nélkül arra, ki az apja. Akinek viszont az anyja nem zsidó, az maga sem zsidó, még ha az apja rásekol is Jehupicban. Ezeken az alapvető kérdéseken el lehet disputálgatni a kávéházban vagy bizonyos egyesületek vitaklubjában, de ettől a tények tények maradnak.

Ahogyan a betért azonnal egyenrangú zsidóvá válik, úgy a kitért zsidó halachikus vonatkozásban zsidó marad. A háláchá tartalmaz egy klauzúlát arról is, hogy mi a teendő a betért „visszatérése” — gér secházár leszuro — esetén, de ezt csak szélsőséges esetekben alkalmazzák. Gyakorlatilag könnyebb elbírálás alá esik egy kitért zsidó visszafogadása a zsidóságba — ha szándéka őszinte és komoly –, mint egy nem zsidó betérése.

* * *

 A Talmud szerint (Jevámot 24.) a Messiás idejében nem fognak több prozelitát befogadni, akárcsak Dávid és Salamon királysága alatt. Közeleg ez az idő. Akik komolyan elszánták magukat a betérésre, és szándékuk nem kötődik semmiféle érdekhez, azoknak azt tanácsoljuk: igyekezzenek, nehogy lekéssék a vonatot! Ezt a tanácsot a cikk írója magánemberként adja, mivel nem rabbi, így nem kötelessége lebeszélni a jelentkezőket…

Naftali Kraus

„…meghaltak … Máchlon és Kiljon … mondta Noémi a két menyének: ‘Menjetek, forduljatok vissza, mindegyik az anyja házába.’ … De Ruth azt felelte: ‘Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak, és visaszatérjek tőled. Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem… Csak a halál választ el engem tőled.'”

Megjelent: Egység Magazin 2. évfolyam 10. szám – 2014. július 28.

 

Megszakítás