Az 550 éves Rotschild Hágádá kalandos útja Itáliától Jeruzsálemig.
A Rotschild-dinasztia alapítója, Mayer Rotschild az antik pénzérméket gyűjtötte, öt fia pedig a régi kéziratok után érdeklődött. Ebből családi hagyomány vált, és a XX. századra az Európa különböző országaiban élő leszármazottak már igen jelentős kéziratgyűjteményt birtokoltak. A leglelkesebb gyűjtő a szentföldi zsidó letelepedés legnagyobb támogatója, Edmond de Rotschild báró volt. Vallásos zsidóként különösen érdekelték a régi zsidó kéziratok, köztük a kézzel írt peszáchi hágádák. Ezek közül a legértékesebb egy gazdagon illusztrált, jellegzetes askenázi betűtípussal írt hágádá volt, mely a Rotschild Hágádá néven vált ismerté. Ezt a művet a báró James nevű fiára hagyta, aki, amikor az első világháborúban Angliába települt át, a hágádát Párizsban hagyta.
Az 1450 körül keletkezett lapokat díszítő színes rajzok sok mindent elárulnak születési helyükről és idejükről. Az egyiptomi Pitomot és Ramszeszt például gótikus stílusban épült, Észak-Itáliára jellemző városokként mutatják, ahogy a figurák is olyan ruhákat viselnek, melyek e térségre és korra jellemzőek. Bár az illusztrátor nem tüntette fel a nevét a hágádában, nagy bizonyossággal feltételezhető, hogy a XV. században Modenában és Cremonában élő Joel ben Simon volt az alkotó, akinek számos hasonló műve ismert.
Az ábrázolások némelyike meglepő részletekkel szolgál: a négy fiúról szóló részt illusztráló rajzon az okos fiú az orrát piszkálja, mely a héber szöveg tréfás átértelmezésére utalhat. A szöveg ugyani így szól: „veáf átá emor lo” – és neki is mond el. Az áf (is) szó jelenthet azonban orrot is.
Egy másik furcsa ábrázolást a „Dájénu” szakasz alatt találunk. A képen egy lerészegedett nem zsidót látunk, aki tábortűznél melegíti a lábait, a tűzön pedig egy nem kifejezetten kóser hús sül éppen. Erre még nem találtak magyarázatot a kutatók.
A hágádát feltehetően egy Jehuda nevű írnok írta, mert a Hálél ima egy versében a „Hájtá Jehuda lekodso” mondatban a Jehuda név vörös színnel lett kiemelve.
A hágádá szövege a korai askenáz hagyományt követi, mely némileg eltér a ma elterjedt változattól. A középkorban a rabbikat megosztotta a kérdés, hogy a hágádá felolvasásakor elmondott Hálél imát is megelőzze-e az áldás, melyet a reggeli ima során elmondanak a Hálél előtt. Az írnok – mai szokástól eltérően – beleírta az áldást a szövegbe, ráadásul abban a formában, ahogyan ma a szfárádi közösségekben szokásos.
A ma oly népszerű dalok, a hágádá végén szereplő „Echád mi jodeá” és „Chád gádjá” nem kaptak helyet a kéziratban, ehelyett itt a negyedik pohár bor elfogyasztását írják elő, majd így zárul a szöveget: „Szlik má nistáná” – befejeződött a Má nistáná. A „Má nistáná” a hágádá talán legismertebb része, mely a gyerekek által feltett, „Miben különbözik ez az éjszaka a többi éjszakától” kezdetű, négy kérdést tartalmazza. Abban az időszakban az askenáz világban leginkább „Má nistáná” névvel illették a hágádát, innen a befejező mondat szóhasználata.
Amikor a nácik 1940. június 14-én megszállták Párizst, azonnal megkezdték a műkincsek begyűjtését. Először a zsidók tulajdonában álló alkotásokra tették rá a kezüket, különös tekintettel a könyvgyűjteményekre. A náci párt egyik főideológusa, Alfred Rosenberg két szakértőt küldött a városba, hogy felkutassa az értékes magánkönyvtárakat. Maurice Rotschild előrelátóan egy párizsi bank széfjében rejtette el a kéziratait, de egy évvel később a nácik megtalálták és feltörték a széfet. Az elrabolt kincsek között volt a híres Rotschild Hágádá is. A Rotschildok tulajdonában álló különleges levéltári gyűjteményből összesen 760 ládányi anyagot vittek magukkal.
Az elrabolt könyvek és iratok végül a berlini Zsidókérdést Kutató Intézetbe és a náci párt központi könyvtárába kerültek. Amikor a szövetséges hatalmak bombázni kezdték a várost, a könyvtárakat evakuálták és távoli településekre menekítették. A gyűjtemény egy részére Hangenben találtak rá az amerikai csapatok, más darabjaira az ausztriai Tanzenbergben a britek, egy harmadik részére pedig a sziléziai Raciborzban a Vörös Hadsereg katonái bukkantak. Az amerikaiak és a britek igyekeztek minden könyvet és kéziratot visszajuttatni az eredeti tulajdonosoknak, a szovjetek azonban Minszkbe és Moszkvába szállították a kincseket. Végül a kilencvenes években néhány darabot visszaszolgáltattak a Rotschild család örököseinek.
A háború után a Rotschild-gyűjtemény újabb darabjai kerültek el, többek között a Bajorország déli határánál fekvő „Sasfészekből”, ahol a művészetért rajongó Hermann Göring harácsolt össze magának hatalmas gyűjteményt.
Az elrabolt könyvek és kéziratok egy része így visszakerült a Rotschildokhoz, ám egyes darabok kalandos utat jártak be. Az említett hágádá például az amerikai Yale Egyetem tulajdonába került és a Murphy Hágádá nevet kapta, az adományozó, Dr. Fred Murphy neve után. A hágádá hátsó borítójára egy pecsétet nyomtak, melyen a Willim V. Black név olvasható. Több ilyen nevű amerikai katona szolgált a német fronton, feltehetően egyikük kezébe került a kézirat és Dr. Murphy később tőle szerezte meg.
Végül a Princeton Egyetemen tanító James Marrow professzor azonosította a hágádát 1980-ban, így az visszakerülhetett az örököshöz, Dorothy de Rotschild bárónőhöz, James özvegyéhez. A bárónő a jeruzsálemi Izraeli Nemzeti Könyvtárnak ajándékozta a hágádát.
A jeruzsálemi kutatók megállapították, hogy három oldal hiányzik a kéziratból. 2007-ben azonban egy franciaországi árverésen feltűnt két illusztrált hágádá lap. Miután kiderült, hogy az elveszett oldalakról van szó, a könyvtár megvásárolta azokat, és visszaillesztette a hágádába.
Így tehát az itáliai hágádá 550 évvel ezelőtt kezdődött utazása véget ért, és a kötet méltó otthonra lelt Jeruzsálemben. A könyvtár munkatársai digitalizálták a mű minden egyes lapját, és hozzáférhetővé tették a nagyközönség számára.
zsido.com
Forrás: NLI