Eleinte pénzt kapott, hogy zárva tartson. Aztán ingyen is megtette.

47 évvel ezelőtt történt az izraeli Jáfo városában, melynek Jefet nevű utcáján egymás mellett sorakoztak az arab és a zsidó tulajdonban levő boltok. Slomó Zálmán Stauber rabbinak cipőüzlete volt ott a híres, arab tulajdonú Abulafia pékség szomszédságában.

Mivel Izraelben nem árulnak kenyeret, vagy más kovászost peszách egyhetes ünnepe alatt, a nem vallásos tel-aviviak sorban álltak ilyenkor az Abulafia pékség előtt, a család pedig egy héten át túlórázott, hogy ki tudja elégíteni a hirtelen megnövekedett igényeket.

Így ment éveken át. Slomó Zálmán rabbi lelkét azonban igencsak bántotta, hogy zsidó testvérei megszegik a peszáchi törvényeket, belefeledkezve a sütöde kínálta, ínycsiklandozó pékáruba, ezért nem kevésbé kívánatos ajánlattal kereste fel a néhai tulajdonost, Szájíd Abulafiát.

„Mennyi a bevételed peszách hetén?”- kérdezte. „Peszách ideje a legjobban jövedelmező hetünk.”- válaszolta Szájíd, majd közölte a csillagászati összeget a rabbival. A bevétel egy jáfói lakás árának felelt meg. A rabbi felajánlotta neki, hogy az egész összeget megtéríti, ha nem nyit ki peszáchkor. Szájíd elfogadta az ajánlatot, és anélkül, hogy egy fillér vesztesége is lett volna, élvezte a hetet: pihent és kisebb javításokat végzett a pékségben.

Az ezt követő öt évben Slomó Zálmán Stauber rabbi egy héttel peszách előtt megjelent a pénzzel, és Szájíd Abulafia a megállapodásnak megfelelően bezárta az üzletét egy hétre. A hatodik évben azonban Szájíd megelőzte a rabbit, és azzal az elhatározással kereste fel a rabbit a cipőüzletben, hogy kissé változtasson a megállapodáson. „A családom számára oly sok hasznot és áldást hozott Allahtól az, hogy peszách ünnepe alatt zárva tartunk, hogy többé nincs szükség arra, hogy fizessetek nekünk. Pénz nélkül is zárva tartunk majd.”

Azóta Stauber rabbi és Szájíd Abulafia is meghalt már. A pékséget ma a nagyapja nevét viselő unokája vezeti, és ő is tartja magát a család hagyományaihoz. „Ez az arab pékség zárva tart peszáchkor”- mondta az ifjabbik Szájíd, akit Slomó Zálmán rabbi unokája, Chájim Stauber nemrégiben az eredeti megállapodás egy másolatával lepett meg.

Forrás: Arutz7

 

Megszakítás