Trianon a zsidó sajtóban 1920 és 1944 között
„Van ország, melyet mérföldeken keresztül hegyek és erdők öveznek, úgy hogy nem lehet belőle kijutni, csak kapukon át. Ilyen például Magyarország.” (Babilónai Talmud, Jomá 11a., Rasi-kommentár)
A babilóniai Talmud Jomá traktátusához írt középkori kommentárt a két világháború között az orthodox újságírók és újságolvasók gyakran értelmezték az első világháborút lezáró párizsi békekötés viszonylatában. A Kárpát-medence egységével példálózó Talmud-magyarázat az „integer Magyarország” 1920 utáni közhelyének fényében új értelmet nyert.
Írásunkban azt vizsgáljuk, hogy az első világháborút követően megváltozott határok miként jelentek meg a magyarországi zsidó sajtóban. Miként alkalmazkodtak a hetilapok a határokról szóló magyarországi közbeszédhez, emlékezethez és politikához? Írásunk az új határok 1920-as megvonásától a megvalósult revízió „pillanatáig” foglalkozik az izraelita felekezeti / cionista mozgalmi közbeszéddel[i].
A zsidó csoportokat – ahogyan Magyarország más csoportjait is – meghatározta a korszak nagy társadalmi traumája. Nem volt olyan politikai erő az országban, mely ne helyezett volna hangsúlyt a területi revízió kérdésére. A politikai eliten túl az egész magyar társadalom hangulatára hatott a békeszerződéssel kapcsolatos kollektív, nemzeti veszteség érzése.
Az 1920. június 4-én aláírt békekötés eredményeként Magyarország zsidó lakossága (934.000 fő) hét állam fennhatósága alá került. A trianoni Magyarország területén ennek 50,7%-a maradt, az utódállamok közül Romániához 19,5%, Csehszlovákiához 24,7%, Jugoszláviához 4,6%, Ausztriához 0,3%, Lengyelországhoz illetve Olaszországhoz 0,1% került. A Magyarországon maradt zsidók 1930-ra főként városlakók (74,2%) lettet. Budapesten a zsidók 52,3%-a lakott. A zsidó népesség ugyanakkor a két világháború közötti Magyarországon csökkent, ami a kikeresztelkedéseknek és az elvándorlás hatásának tulajdonítható.
A hatalmi és a szimbolikus politikát egyaránt meghatározta az ország területvesztése. A határok kérdése a mindennapi valóságnak ugyanúgy részét képezte, mint a szimbolikus politikának. A határ személyes, családi, egzisztenciális, intézményi, felekezeti és nemzeti kötődések közé ékelődött mindkét oldalon. Kezelendő valósággá vált, és új struktúrákat hozott létre.
A korszak politikai közbeszéde határozottan elválasztott egymástól két fogalmat: a revizionizmust és az irredentizmust. Revizionistának mondták azt, aki a trianoni békeszerződés felülvizsgálatát békés eszközökkel kívánta elérni, irredentának pedig azt, aki az erőszakos eszközöktől sem riadt volna vissza. Az izraelita felekezeti sajtó is egyértelmű különbséget tett a revizionizmus és az irredentizmus között. A revizionizmust a zsidó sajtó – irányzattól függően eltérő módon – támogatta, viszont a szélsőséges irredentákat az antiszemitákkal azonosította.
Zsidó Trianonok?
A zsidóság különböző intézményes Trianon-olvasatokat hozott létre. Ezeket a felekezeti, az irányzatok szerinti (át)értelmezések, illetve az általános közbeszéd alakította. Ilyen értelemben beszélhetünk többféle „zsidó Trianonról”. A neológ izraelita zsidó elit például az 1920-ra kialakult új helyzetet a háború következményének tekintette és ideiglenesnek gondolta. Abban reménykedtek, ha a rendkívüli idők elmúlnak, akkor visszaállnak a háború előtti állapotok. Sándor Pál (1860-1936) pesti neológ politikus erről például így írt az Egyenlőségben: „Őszintén bevallom, hogy a hazánkban most uralmon lévő kurzust efemer jelenségnek tartom, a háború egyik utórezgésének. Rendkívüli események idézték elő, hogy Magyarországon ez a helyzet előállhatott.” (Egyenlőség 1920. dec. 4., 2-3. Sándor Pál: A numerus clausus után)
Számos cikk jelent meg a lapban a határokon túli magyar zsidóról, akit az új hatalom a magyarság melletti kiállásáért büntet. „Vérzik a szívünk, ha azokra a mártír zsidó testvéreinkre gondolunk, akik a megszállott területeken, ezer sanyargatás és önfeláldozás árán, hűséges szívvel vallják magukat magyarnak. A vértanúságukra eddig is fájó szívvel néztünk át, de tele voltunk hittel, hogy eljön azaz idő, mikor a magyarsággal együtt szeretettel és hálával fogjuk őket a szívünkhöz szorítani.” (Egyenlőség 1920. okt. 9., 1-2. Spira Teréz kassai börtönben)
Magyarországhoz hű zsidóság
Ezt a nézetet fejezte ki az Egyenlőségnek a szétszakított országot ábrázoló rövidéletű illusztrált rovatfejléce is 1937 januárjában. Az Egyenlőség főszerkesztője, Szabolcsi Lajos (1889-1943) A nyolcadik láng: Magyar-zsidó legenda 1925-ből címen a Központi Zsidó Diáksegitő Bizottság gondozásában iskolai színdarabot adott ki a határ túloldalán magyarságukért üldöztetést elszenvedő zsidókról. A Kassán játszódó színdarab a Leánynevelő Intézet 1920-as Chanuka-estjét vette kerettörténetéül. Eszerint a szloveszkói tanfelügyelő feljelentések alapján chanuka 8. estéjén ellenőrzést tart a leányintézetben, mert ott kihívóan magyar szellemben oktattak, és hamis papírokkal láttak el egyéneket.
A Monarchia idején koronás arany érdemkereszttel kitüntetett idős intézetvezető asszony, Kohn néni a darabban elpanaszolja, hogy az új hatalom minden szinten zaklatja, üldözi, el akarja venni a tulajdonát, ki akarja forgatni. Az iskolai istentiszteletre érkező cseh tanfelügyelő az intézmény bezárására keres okot. Az istentiszteletet sem tudják megtartani. A középosztálybeli rabbi éhezik, apját pedig két évre azért börtönözték be a csehek, mert a zsinagógában magyar hazafias beszédet tartott. A leánynevelő intézettel szemben lévő börtönben magyar újságírók raboskodnak „irredentizmus” ürügyén. Az iskolai ünnepéllyel párhuzamosan fut Kőszegi Kálmán szökött magyar zsidó rab bújtatásának története, akit az intézet szlovák cselédei elől is rejtegetni kell. Kálmánt egy hazafias magyar vers miatt ítéltek el 3 évre. Az istentisztelet végül Kálmán tartja meg, aki orthodox zsidó családból való, de a neológia útjára lépett.
Kassán híre kelt, hogy egy vasutas segíti a Magyarországra átszökni készülő üldözötteket. A nyolc felvonásból álló iskolai darab végére kiderül, hogy az izraelita leánynevelő intézet és az intézetvezető asszony bátyja szervezi az illegális határátlépéseket. A menekülőket pénzzel látják el, viszonzást viszont nem várnak. „Én 1870 óta állok itt fenn. De nem hiszem, hogy bevárhassam azt az időt, amikor visszafizeti ezt nekem. Csak a jelszó… fiam, csak a jelszót ne felejtse el! Soha!” – mondja a darab végén Kohn néni, mire a neológ rabbinak öltözött szökött rab, „Kálmán (összehuzza testén a reverendát): Trianon! Trianon! Trianon!” – és kifut az ajtón. (Szabolcsi Lajos: A nyolcadik láng: Magyar-zsidó legenda 1925-ből. A Központi Zsidó Diáksegítő Bizottság Kiadása, Budapest, 1925, 16. oldal) A neológ zsidóság így a trianoni békediktátum feletti nemzeti fájdalommal azonosult.
Zsidó sors, magyar sors
A cionista sajtó a neológ azonosulás helyett a zsidó sors és a magyar sors közötti hasonlóságot hangsúlyozta. A cionista kronológia a második Szentély lerombolásától (i.e. 70-től) számolja a zsidó nemzeti állam megszűntét és a száműzetés kezdetét. Így tehát – hangsúlyozza a Zsidó Szemle – a zsidók kétezer év óta revizionisták. Ezért van remény a magyarok számára is. „A nemzet, az ország egysége minden egyes magyar állampolgár szívében továbbra is élni fog és ez a sok millió szívben élő Magyarország végre is fel fog támadni. A zsidó történelem és a zsidó nép kétezer éves gólusza bennünket nagyon is meggyőzött fentiek igazságáról. Amikor mi, mint ennek az országnak komoly munkában és őszinte érzelmekben becsületes polgárai, a legszilárdabb hittel és meggyőződéssel hirdetjük, hogy a magyar nemzetnek nincs oka gyászra és kétségbeesésre, a lemondásra, mi ezen meggyőződésünket a magyar és a zsidó nép történelméből merítjük. A zsidó nép igazát, az ősi zsidó földhöz való jogát 2000 esztendő sem tudta elévíteni. (…) magyar nemzet nem hal meg, de élni fog! A cionista hymnus reményt keltő soraival mondjuk: ’Od lo ovda tikvaténu’: Nem veszítjük el reményünket!” (Zsidó Szemle 1920. máj. 14., 1. Dr. Schönfeld József: A nemzet élni fog)
Vallásos értelmezés
Az orthodoxia ezektől számos tekintetben eltérő válaszokat adott. A judaizmus vallási keretei között értelmezte újra Trianon kérdését. A revíziós integritás-gondolat beszédes példái azok az olvasói levelek, amelyek Magyarország egységét a legtekintélyesebb Talmud-magyarázótól, a Troyes-i Rasitól [Rabbi Slomo Jicchaki (1040-1105)] eredeztetik. „Ha meggondoljuk, hogy Rási életében (élt 1040-1105) a 896-ban alapított Magyarország még alig volt 150 éves s így bizonyára még a kialakulások korát élte, akkor kétszeresen kell csodálnunk, hogy miképpen volt ily pontos tudomása a Franciaországban lakó zsidó tudósnak a Kárpátok nagyszerű határkoszorújáról. S ha még meggondoljuk, hogy főként a Talmud tanulása Rási nélkül lehetetlen, – akkor beláthatjuk, hogy mily félelmetes propagálója és mily hatalmas fegyvere a magyar integritás gondolatának ez a csaknem ezeréves Rasi magyarázat.” (Zsidó Újság 1926. aug. 6.,8. Dr. Fischer Jakab, Rási mint a magyar integritás gondolatának legelső kifejezője.)
A Csehszlovákiához került munkácsi főrabbi, aki Galíciából bevándorló chászid rebbe-dinasztia leszármazottja volt, Chájim Eleázár Spirá (1871-1937) ugyanúgy vallási keretek között értelmezte a magyarországi hivatalos szimbolikus politika területi kérdéseit. „Minden nemzetnek van géniusza (>>szár<<) az égben, amely őrzésére van rendelve, és nem maradhat fenn egy hirtelenül megalakult állam, amelynek nincsen meg az őrangyala; az ilyen államnak előbb-utóbb alkatrészeire kell felbomlania… – szokta mondani. A félév előtt bekövetkezett fordulatnál azután már megértette mindenki, hogy mit állapított meg a cseh rezsim alatt évekkel ezelőtt, a nagy magyarérzelmű Spira főrabbi z. c. l. és köztudomású, hogy ilyen magyar szellemben nevelte egyetlen gyermekét és annak férjét a jelenlegi főrabbit Rabinowitz Baruchot.” (Orthodox Zsidó Újság 1939. máj. 10., 4. Munkácsi utijegyzetek)
*
A sajtóban tükröződő közbeszédet azonban nem lehet puszta intézményi válasznak tekinteni. Mögöttük az egyéni életutak, elvágott családi és egzisztenciális kötelékek, megtört sorsok, valamint a Magyarországra menekülők társadalmi valósága és konfliktusa húzódott meg, alapot szolgáltatva a határokhoz kötődő jelenségeknek a mindennapi rutinok és értelmezések szintjén való megjelenéshez.
Glässer Norbert – Zima András
[i] Tanulmányunkban fővárosi réteglapok nézeteit mutatjuk be, amelyek egyrészt középosztálybeli problémákat, másrészt többnyire intézményi válaszokat jelenítettek meg. A konkrét zsidó egyének életéről szóló családi és levéltári források ugyanis esetlegesek, nem feltétlenül tanúskodnak széles körben elterjedt jelenségekről. Ezért a szemléletformáló izraelita felekezeti és cionista mozgalmi sajtót vettük alapul. A sajtót a szerkesztői csoportok saját céljaik szolgálatába állították. A sajtó ugyanakkor egyszerre volt a változás manifesztálódása és mechanizmusa a modernkori zsidóság köreiben. A neológ Egyenlőség című lap és a cionista Zsidó Szemle a vallási hagyományokat a modern jelenségek függvényében értelmezte újra. A nemzeteszme viszont választóvonal volt közöttük: a neológia pusztán felekezetként az uralkodó nemzeteszméhez igazodott, míg a cionista mozgalom a lojalitás megtartásával saját zsidó nemzeteszmét ápolt. Az orthodoxia különböző formái és a chászidizmus saját korát és helyzetét a vallási hagyomány, autoritás és legitimitás keretei között értelmezte. A vallás szolgálatába állított hetilapjuk a két világháború között a Zsidó Újság, majd az Orthodox Zsidó Újság volt.