Az Izraeli Nemzeti Könyvtár archívumában titkos náci útmutatóra bukkantak, amely azt írja le, hogy milyen módszerekkel lehet a helyi lakosságot letartóztatni, hogyan kell reagálni a helyi politikai pártok megnyilvánulásaira és miképpen lehet elnémítani a sajtót.

A britek által 1941-ben elfogott füzet a Norvégiában állomásozó SS katonáknak ad utasításokat arra vonatkozólag, hogy hogyan tartóztassanak le helyieket, hogyan reagáljanak a helyi politikai pártok működésére és hogyan hallgattassák el a sajtót.

A ritka második világháború-korabeli füzetet náci gyalogos katonák számára írták. E katonák feladata volt Norvégia elfoglalása. A füzet címe: „Egy békés, demokratikus állam elfoglalásának egyszerű lépései”. Az Izraeli Nemzeti Könyvtár egyik dolgozója, Sáj Ben-Ari elmondta: „A lapok alapvetően rövid és praktikus kézikönyvet alkotnak arról, hogy hogyan kell elfoglalni egy demokratikus országot és elnyomni a lakosságát”.

Az útmutató lakonikus tömörségű nyelvezete általában jellemző a hadsereg dokumentumaira, ám Ben-Ari így fogalmazott: „Nem lehet félreérteni: az instrukciókat a nemzeti szocializmus szellemében írták”.

Quisling és Hitler találkozása

A könyvecskét a Claymore hadművelet során fogták el brit katonai erők 1941-ben, amikor robbanószerek gyártására használt halolaj-tárolókat romboltak le. Az elkobzott dokumentumot azonnal angolra fordították, és a brit kormány kiadta. Az Izraeli Nemzeti Könyvtár tulajdonában e fordítás egy példánya található, valamint az eredeti német füzet facsimile kiadásai is. A könyvtár nem adott magyarázatot arra nézve, hogy hogy került a tulajdonukba a könyvecske, melynek lapjain szerepel a „geheim” – titkos pecsét, jelezve, hogy az íróinak nem állt szándékában, hogy a füzet kikerüljön a náci katonai körökből.

A könyvecske legnagyobb részét Nikolaus von Falkenhorst tábornok írta, a Norvégiában állomásozó német csapatok parancsnoka. Az „Egyszerű lépések”-et egy norvég turistakalauz nyomán állította össze azután, hogy Hitler engedélyt adott von Falkenhorstnak az ország elfoglalására – írta Ben-Ari.

A szöveg arra utasítja a német katonákat, hogy a norvég lakossággal szemben gyakoroljanak „önmérsékletet és óvatosságot”, majd így folytatódik: „Egyes jelek arra utalnak, hogy a norvég népesség az utóbbi időben megmakacsolta magát a törekvésink ellenében”. Aki német nemzetiségű személyt támad meg, azt azonnal le kell tartóztatni, és a megszállás ellen szónokló papokat jelenteni kell a rendőrségen, teszi hozzá von Falkenhorst. Egy másik szövegrész értelmében minden politikai tevékenységet azonnal be kell szüntetni és meg kell tiltani. Az egyetlen párt, mely töretlenül folytathatta a működését, a Vidkun Quisling által alapított, szélsőjobboldali Nasjonal-Samling párt volt.

Quisling Norvégia 1942-ben megválasztott vezetője volt, és egészen addig maradt uralmon, míg nagyjából három évvel később legyőzték a nácikat. A „Quisling” szó azóta azt jelenti: „áruló, aki összejátszik a megszálló erőkkel”.

 

Német katonák bevonulás Oslóba 79 éve, 1940 április 12-én

Az archívum egyik dokumentum-részlete a nácik által elfoglalt Norvégia sajtójára vonatkozó utasításokat tartalmaz. Az író célja az volt, hogy a parancsokat az újságkiadóknak szóban adják át, az írott dokumentumnak titkosnak kellett volna maradnia. A sajtótermékekre vonatkozó szabályok között szerepelt, hogy „csak olyan híreket szabad közölni, melyek a Német Birodalom politikáját segítik elő, vagy legalább nem hátráltatják azt”. Előnyben kellett részesíteni a német híreket, és ezeknek a címét is nagyobb betűvel kellett szedni az archív dokumentum tanúsága szerint. A német megszálló erők elleni támadásokról nem volt szabad hírt adni. Oda kellett figyelni arra, hogy ne közöljenek olyan hírt, amely felbosszanthatja a helyi népességet. A szerkesztőknek meghagyták, hogy híradásaikban vegyenek fel pozitív attitűdöt. A gazdasági hírekben „el kell kerülni a legfinomabb negatív irányt is.” Az időjárásról szóló beszámolókat teljes mértékben betiltották.

Az archív dokumentumok másolataihoz az izraeli Nemzeti Könyvtár online felületén szerezhetnek hozzáférést az érdeklődők.

zsido.com

Forrás: TOI

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

 

Megszakítás